
Fotó: Pethő Melánia
Egész hétvégét átfogó, gazdag programsorozattal búcsúztatták a farsangot idén a gyergyószentmiklósiak. A gyermekeket és felnőtteket egyaránt megmozgató különböző rendezvények a város kulturális intézményeinek szervezésében, több helyszínen zajlottak. A telet jelképező szalmabábut idén is a Gábor Áron utcai tájház udvarán égették el, népes közönség jelenlétében.
2011. március 06., 17:092011. március 06., 17:09
2011. március 06., 21:492011. március 06., 21:49
A farsangi időszak legtöbb népszokása farsangfarkához kötődik, a vidám mulatságok az igen régi időkből fennmaradt télűző szertartással, a telet jelképező szalmabábu elégetésével érnek véget.
A gyergyószentmiklósiak a közel húsz éve felelevenített hagyományok szerint idén is farsang vasárnapján lehettek részesei a zajos felvonulásnak. A Szent Miklós-templomtól induló menetet a karikás ostorokat csattogtató, kurjongató barantások vezették a főtéren át a Gábor Áron utcai alkotóházig, ahol a zenészek talpalávalóval fogadták a vendégsereget.
Az érdeklődők idén is figyelemmel követhették a Cibere vajda–Konc király konfliktusát bemutató dramaturgiai játékot, majd a rosszat, a rontást jelképező bábu elégetését. „Az előadásban három, igen régi időkre visszanyúló mozzanat elevenedik meg: a bábuégetés, a tél jelképes elűzése Szent István előtti őseink messzi Ázsiából hozott hagyománya; Cibere vajda–Konc király konfliktusa a kereszténység idejében jelenhetett meg; a farsangi néphagyomány velejárójáról, a zenéről és a táncról pedig csak annyit, hogy a magyar nép örömében is, bánatában is énekelt és táncolt. Ez a hármasság egy olyan egységet alkot, ami a farsangtemető hagyományainknak része itt, Gyergyóban is” – ismertette az előadás mozzanatait Kisné Portik Irén néprajzkutató, aki Gyergyószentmiklós felszegi részéből és a környező falvakból összegyűjtött szövegtöredékekből, kurjantásokból állította össze a télűző párharcot.
A néprajzkutató fontosnak tartja, hogy a felelevenített hagyományok továbböröklődjenek, ezért az először 1992-ben bemutatott dramaturgiai játékot minden évben fiataloknak tanítja be. „Népi szokásainkat úgy tudjuk legjobban ápolni, ha aktív részesei vagyunk egy-egy hagyományőrző ünnepségnek. Nem elég csupán felkutatni a szokásokat, azokat tovább is kell adnunk a következő generációnak, hogy nemzedékről nemzedékre fenn tudjanak maradni” – vallja Kisné.
Az idei farsangtemetés az Etnographia Gyergyoiensis Alapítvány, valamint a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre, a rendezvény sikeréhez a polgármesteri hivatal, a Művelődési Központ, a Tarisznyás Márton Múzeum, a Portéka Egyesület, a Hóvirág Néptáncegyüttes, illetve támogatók járultak hozzá.
Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.
Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.
Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.
Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.
Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.
Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.
Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.
Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.
szóljon hozzá!