A magyar szentek tiszteletére szerveznek tematikus foglalkozásokat novemberben a Székely Nemzeti Múzeumban. A foglalkozásokon előzetes jelentkezést követően lehet részt venni, ugyanakkor minden gyerek érdeklődésére számítanak.
2011. november 08., 10:102011. november 08., 10:10
2011. november 08., 16:352011. november 08., 16:35
November a magyar szentek hava a múzeumban
A Haza a mélyben kiállításhoz november folyamán végig múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek a múzeumban: Szent Imre tiszteletére november 15-én, Szent Erzsébet tiszteletére pedig november 19-én. A szervezők arra kérik a tanulókat, hogy készüljenek a magyar szentek életéből, a vezetés során a feltett kérdésekre adott helyes válaszokat Szent László pénzével jutalmazzák, és az osztályok elnyerhetik a Szent László hermáját ábrázoló viaszgyurmapecsét készítésének jogát és a hozzávalókat is.
Szent László hermájának másolatát is megkapják a gyerekek
Emellett kreatív foglalkozásokra is sor kerül: üvegképek készítése, lányoknak Szent Erzsébet, fiúknak Szent Imre ábrázolásával. A kiállítás megtekintése és a kreatív foglalkozás időtartama összesen 90 perc. Szintén ebből az alkalomból hitoktatók számára lehetőség van a kiállításon vallásóra tartására, a múzeum igazgatóságához benyújtott írásbeli kérés alapján. A foglalkozásokon előzetes jelentkezést követően lehet részt venni, telefon: 0267-312442.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
szóljon hozzá!