
Fotó: Pethő Melánia
Gyergyószentmiklós idén kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli a Magyar Kultúra Napját. Január 21–22-én könyvtári rendezvények, színházi előadás szerepel a programban, ugyanakkor átadásra kerül a Gyergyói Magyar Kultúráért-díj is.
2011. január 13., 16:022011. január 13., 16:02
2011. január 13., 20:202011. január 13., 20:20
Idén kétnapos programmal tiszteleg Gyergyószentmiklós a Magyar Kultúra Napja előtt. Január 21-én 13 órától a városi könyvtár díjazza a legnagyobb számú olvasóval rendelkező iskolai osztályokat. Gyémántkönyv kitüntetést kap az az osztály, amelyiknek minden tanulója nyilvántartott olvasó, a kevesebb létszámmal bejelentkezett osztályokat – százalék-arányban – Aranykönyv, Ezüstkönyv, illetve Bronzkönyv érdemmel tüntetik ki.
Január 22-én, szombaton négy kulturális programra is várják az érdeklődőket. 18 órától ünnepélyes keretek között adják át a Gyergyói Magyar Kultúráért-díjat a Művelődési Központ színháztermében. Egy szakmai grémium dönti el, ki vagy mely gyergyószéki intézmény veheti át Sánta Csaba
szobrászművész alkotását. Az ünnepély után a Figura Stúdió Színház társulata Krimi című bűnügyi vígjátékával szórakoztatja a nagyérdeműt.
A kultúra-napi rendezvénysorozat gyermektáncházzal folytatódik a művelődési ház Hóvirág termében, majd 21 órától felnőtt-táncházba várják a néptánckedvelőket a művelődési ház előcsarnokába.
A műsorokat Hargita Megye Tanácsának és Gyergyószentmiklós önkormányzatának támogatásával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Figura Stúdió Színház, a Tarisznyás Márton Múzeum, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és a gyergyószentmiklósi városi könyvtár
szervezi. Támogatók: Gyergyóalfalu, Csomafalva, Ditró, Remete és Szárhegy önkormányzata.
Őrizetbe vettek szombaton reggel egy maroshévízi fiatalembert, aki ellopott egy személygépkocsit, két kisebb balesetet okozott ittasan, ráadásül jogosítványa sem volt.
Illegálisan birtokolt pirotechnikai eszközökre bukkantak a rendőrök egy Maroshévízen és környékén tartott ellenőrzéssorozat során kedden: több kilogramm tűzijátékot foglaltak le, és büntetőeljárást indítottak az ügyben.
Megszületett a megállapodás: a gyergyószentmiklósi kórház vállalja a bérfizetést a ditrói egység fenntartásáért, de nem lesz kötelessége az épület felújítása. Az egyezség nyomán januártól újraindulhat a betegellátás Gyergyóditróban.
Ünnepi hangulat töltötte meg a Godako Sportközpontot szombat este, ahol megrendezték a 2025-ös gyergyószentmiklósi sportgálát. Az eseményen a város legeredményesebb sportolóit, csapatait és edzőit köszöntötték.
Háromszázan szavaztak a tisztújító közgyűlésen. Nagy Zoltán személyében új elnöke, illetve a szavazás eredményeként új választmánya is van a gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezetnek. Megválasztották a területi küldötteket is.
Sokáig a kismamák legkedveltebb hazai termékének számított, nagyon sok babát táplált a remetei tejpor. Most a világ legkorszerűbbjei közé tartozó csecsemőtápszer-üzemben kel életre egy új termékcsalád: a gyergyóremetei Lullababy.
A magyar építészet legmagasabb állami elismerését, az Ybl Miklós-díjat vehette át Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió vezetője. A kitüntetést a Magyar Építészet Napján, a Pesti Vigadóban adták át.
Aláírták a kivitelezési szerződést a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumhoz tartozó műhelysor felújítására. A 3,5 millió lej értékű, uniós támogatásból megvalósuló beruházás 2026. június 30-ig kell elkészüljön.
Egy gyergyószentmiklósi bár előtt kialakult konfliktust szerettek volna megoldani a rendőrök vasárnap hajnalban, később viszont üldözőbe vettek két férfit, akik autóval távoztak a helyszínről. Útközben két baleset is történt.
December 15-től élesben működik a fizetéses parkolási rendszer Gyergyószentmiklóson. A szolgáltatást a piacgondnokság és a helyi rendőrség fogja felügyelni. A bérletek már megvásárolhatók a zöldségpiacnál a piacgondnokság irodájában.
szóljon hozzá!