Közeleg a XII. Míves Emberek Sokadalma

•  Fotó: ifj. Farkas Antal

Fotó: ifj. Farkas Antal

Pénteken 16 órakor nyitja meg kapuit Székelyudvarhelyen a tizenkettedik Míves Emberek Sokadalma a Székely Támadt-várban: ínyencségekkel, divat- és hagyományos termékbemutatókkal, illetve szakmai fórummal és koncertekkel várják a nagyérdeműt, a bejáratnál a gyerekek meglepetést is kapnak.

Kovács Eszter

2011. július 27., 17:542011. július 27., 17:54

2011. július 27., 18:032011. július 27., 18:03

A szervező Artera Alapítvány képviselői szerdán számoltak be a XII. Míves Emberek Sokadalmának programjáról a sajtónak. Lőrincz Zsuszánna, az alapítvány vezetője elmondta, a háromnapos rendezvény fóruma kíván lenni az erdélyi kézműveseknek. „A gazdasági válság a kisiparosok fellendülését eredményezte, ezért felértékelődött a kézműves munka is” – magyarázta, megjegyezvén, a MES-nek soha ennyi támogatója nem volt, mint idén. Megtudtuk, a július 29. és 31. között zajló sokadalomra 70 sátor alá tömörülő, több mint 120 kézművest várnak: lesznek tűzzománcozók, terrakottafestők, mézeskalácssütők, rizsbábkészítők, szövő- és fonóasszonyok, íjkészítők, zsindelyezők, fafaragók, nemezkészítők, népihangszer-készítők, valamint sok év után újra korondi fazekasmeseterek. A rendezvény részletes programja az Artera Alapítvány honlapján (www.artera.ro) olvasható.

Új partnerek, új programok

A Míves Emberek Sokadalmának első ízben partnere a gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési program. Sinka Arnold, a szervezet helyi képviselője elmondta, négy település (Nyikómalomfalva, Székelyszentlélek, Pálfalva és Fenyőkút) körülbelül 20 gazdájának közreműködésével egyfajta brandbemutató lesz a MES-en, ahol a települések jellegzetes, tejből, gyümölcsökből és zöldségekből készített, valamint péktermékeit próbálhatják ki az érdeklődők.

„Ez egyfajta felhívás a fogyasztói társadalom ellen, ugyanis a kisgazdáknak szükségük van valamilyen jellegű segítségre egy olyan törvénykezést támogató rendszerben, amely a multinacionális vállalkozóknak kedvez” – tette hozzá Sinka. A Caritas vidékfejlesztési programja a kilencvenes évek elejétől foglalkozik gazdaképzéssel, azóta több mint 2000 kistermelő tehetett tanulmányi utat Németországba vagy Svájcba. A folyamatos termékkóstolók mellett szombaton főzőverseny is lesz, ahol vidékük jellegzetes fogásait készítik majd el a gazdák. A gyulafehérvári székhelyű szervezet távlati célja – mondta végezetül Sinka –, hogy on-line piacrendszer kialakításával tegye hozzáférhetővé az említett helyi termékeket.

A tizenkettedik sokadalom kiemelt partnere a Haáz Rezső Múzeum is, közreműködésükkel egész hétvégén, naponta 6 órától lesz megtekinthető a várban a vörös darabontok díszőrségváltása. Szombaton és vasárnap a múzeum munkatársai múzeumpedagógiai foglalkozásra várják a gyerekeket, a részt vevő fiatalok vasárnap díjmentesen látogathatják az intézmény kiállításait. Továbbá megtudtuk, a MES látogatói a rendezvény ideje alatt kedvezményes belépőt válthatnak a múzeumba.

Minden, mi szem-szájnak ingere

Az Ízlike jóvoltából ínycsiklandó ételek várják a sokadalomra ellátogatókat: miccs és kóla ugyan nem lesz, de számos bográcsban rotyog majd a különböző ízesítésű pörkölt, kóstolásra vár majd a cigány lecsó, töltött paprika, lesznek grillezett húsok, köretnek hagyományos nokedli, szalmakrumpli és krumplisaláta, de a vegetáriánusokra is gondoltak a szervezők. A húsételeket kürtőskaláccsal, lángossal, ordás, áfonyás vagy lekváros palacsintával és ordás-kapros süteménnyel lehet elnyomtatni, mely mellé jól csúszik majd a házi szörpös ásványvíz.

Pénteken nyílt-, vasárnap zártkörű fórum

A hétvégi rendezvényt pénteken délelőtt szakmai fórum nyitja, melynek tárgya idén a kézművesek szerepe a kulturális turizmusban. Igyártó Gabriella (a magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetségének igazgatója), Kolumbán Gábor (a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa), Hajdó Khell Noémi (a Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesület képviselőjének), valamint Lukács László (a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége elnökének) részvételével olyan gyakorlati jellegű előadásokra kerül majd sor, amelyek a kézműves-műhelyekben rejlő gazdasági, turistacsalogató lehetőség kiaknázására hívják fel a figyelmet. A pénteki, a polgármesteri hivatal Szent István-termében tartandó fórumra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Vasárnap a sokadalomban részt vevő kézművesek egy zárt körű fórumon vesznek majd részt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés