Kézműves vásár és hagyományőrzés

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Hivatalosan is megnyílt a Szent György Napok kézműves vására, mely idén új helyszínen, több kiállítóval található meg. Ebben az évben több mint száz mester részvételével tartják meg a rendezvényt, ugyanakkor az árkosi tájmúzeum kiállítása is megnyílt.

Bús Ildikó

2010. április 23., 14:402010. április 23., 14:40

2010. április 23., 15:092010. április 23., 15:09

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Erdély legnagyobb kézműves vásáraként tartják számon a Szent György Napok keretében több mint száz mester részvételével sorra kerülő rendezvényt. Veress Ferenc szervező, a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület elnöke elmondta: idén nem az Erzsébet parkban, hanem új helyen, a Lábas-ház előtti útszakaszon vannak felállítva a kézműves sátrak, ez kisebb terület, ezért a 130 jelentkezőből csak 110-nek tudnak helyet biztosítani.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Idén a hazai mesteremberek mellett Vajdaságból és Magyarországról is jöttek kiállítók, előbbiek szőttesekkel, az anyaországiak fajátékokkal, bábokkal, kitűzőkkel érkeztek Sepsiszentgyörgyre. Ugyanakkor továbbra sem hiányoznak a fafaragók, a bútorfestők, a kerámiások, a bőrdíszművesek és a mézeskalácsosok sem. Megcsodálhatjuk a horgolt, hímzett és nemez terítőket, a makramé kézimunkákat, és fejünkbe biggyeszthetjük a különböző mintájú és méretű szalmakalapokat is.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A városnapok kézműves kiállításán húsz szakma képviselteti magát a rendezvényen, és a rendezvény egyre inkább kiállítás, mint vásár jellegű. A kézműves kiállítás és a városnapok szerves részévé vált az elmúlt évek során Bálinth Zoltán árkosi kiállító tárlata is, mely idén a vasalókra épül. Körülbelül kétszáz darab száz évnél is idősebb vasalót láthatnak a Lábas-ház előtt az érdeklődők, de ugyanitt konyhai, mezőgazdasági eszközöket is megtekinthetnek.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Bálinth Zoltán 1993 óta gyűjti a néprajzi, népipari tárgyakat, hogy ne csak szellemi, hanem tárgyi értékeink is fennmaradjanak. Jelenleg 6500 darab használati eszköz van a tulajdonában. A legrégebbi darab egy bronzkori dörzskő, de tulajdonában van egy az 1848-as szabadságharc idejéből származó béklyó is, amely Ütő Dániel honvédszázadosé volt.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A vásári színpadon mely szintén a Lábas-ház előtt kapott helyet, a különböző sepsiszentgyörgyi iskolák néptánccsoportjainak fellépését láthatják a szülők, nagyszülők, vásári résztvevők. A kicsik székely ruhában, jókedvűen forognak a színpadon, hiszen nagy öröm számukra a városnapokon való fellépés. A vásári színpadon egész hétvégén hagyományos népzene és néptánc együttesek lépnek majd fel.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után
2026. február 19., csütörtök

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán

Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán
2026. február 18., szerda

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek

Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei

Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei
2026. február 18., szerda

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen

Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen
2026. február 18., szerda

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet

Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet
Hirdetés