Katonabogár a könyvtárban

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány május 12-én, csütörtökön 18 órakor a székelyudvarhelyi könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegén bemutatja Czegő Zoltán Katonabogár című regényét. A szerzővel Lőrincz György beszélget.

2011. május 10., 15:482011. május 10., 15:48

2011. május 10., 16:092011. május 10., 16:09

Czegő Zoltán nagy sikerű regényében megelevenedik az erős hitű székely falu, melyben a katolikus vallás mellett jól megfér a pogány hiedelemvilág is. A regénynek már az első mondatai jelzik, hogy valami megrendítően nagy dolog készül. „A serdülőktől a banyákig s a szuvas vénségekig mindenki tudta, hogy semmiféle hír nem érkezik a vidékre valami jelzés nélkül. Csakhogy a jelzéseket valakinek hírül kellett venni.” A balladaregényben bizarr figurák révén bontakozik ki előttünk két falu drámai története, olyan falvaké, amelyek sorsát egy abszurd Hatóság határozza meg.

Czegő Zoltán 1968-ban a Megyei Tükör egyik alapító szerkesztője volt, több verseskötete jelent meg. 1988-ban áttelepült Magyarországra, ahol a versek és a publicisztikai írások mellett a regényírásnak is mesterévé vált. Nemrég hazatért Sepsiszentgyörgyre, itthon fejezte be Katonabogár című regényét, melyet a Pallas Akadémia Kiadó jelentetett meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés