
Fotó: Csibi Márti
Emlékszobát alakítanak ki és avatnak fel a hét évvel ezelőtt elhunyt Karancsi Sándor grafikus tiszteletére. A magát gyergyóinak valló, nagyszalontai születésű képzőművész a Művelődési Központban kap egy külön termet, ahol állandó kiállítást alakítanak ki alkotásaiból.
2010. november 01., 16:522010. november 01., 16:52
2010. november 01., 19:302010. november 01., 19:30
Fotó: Csibi Márti
Karancsi Sándor grafikust, festőművészt életében ismerő képzőművészek egyetértenek abban: olyan grafikust adott Gyergyónak, amilyen nem volt több. Hét évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta több alkalommal is szerveztek már emlékkiállítást, hol a tanítványai, hol családja. Idén Gyergyószentmiklós Önkormányzata, Simon Katalin és Szőcs László tanácsosok koordinálása alatt, emlékszoba kialakítását tűzte ki célul, az avatóünnepséget a városnapokra időzítették.
„Szerettük volna, ha már halála évfordulójára, október 28-ra sikerül megvalósítani az elképzelésünket, azonban kissé halasztanunk kell. Ezért döntöttünk úgy, hogy a városnapok ünnepségsorozatára időzítjük az emlékszoba avatóját, mely a Karancsi Sándor nevet viseli majd”, nyilatkozta lapunknak Szőcs László. A tervek szerint a művész alkotásaival berendezett terem több szerepet is ellát majd: kiállítások, egyéb kulturális rendezvények, konferenciák is helyet kapnak majd az eddig 40-es teremként ismert helyiségben. A munkálatok jelenleg javában zajlanak, az emlékszoba kialakítását nagyrészt helyi vállalkozók segítik anyagiakkal.
Fotó: Csibi Márti
Karancsi Sándor idén lenne hetvennyolc éves. Három évvel ezelőtt nagyszabású kiállítást szervezett neki családja, amelyen több mint hatvan alkotást, olajfestményeket, grafikákat, családnak készített festményeket mutattak be a jelenlévőknek. „A művészetben adta ki a lelkét. Mindenik alkotásán a hangulata fejeződik ki. Bánatát, rosszabb hangulatát nem az embereken töltötte ki, hanem rajzolt, szobrászkodott. A legnagyobb érték benne, hogy szerette az embereket: pozitív energiát sugárzott mindenki felé. Amikor valakivel az utcán találkozott, ismerősökkel, vagy viccet mondott, vagy valami érdekes történetét mesélt el, a hölgyekkel recepteket beszélt meg”, emlékezett vissza édesapjára lánya, Karancsi Ajda. A tehetséges grafikusnak szellemén és lelkén nem fogott az idő. Bizonyítja ezt saját írása is, melyben ő maga vall így: „Voltam, vagyok és leszek”.
Fotó: Csibi Márti
Fotó: Csibi Márti
Karancsi Sándor (Nagyszalonta, 1932. ápr. 2. – 2003. okt. 28) képzőművész. Az elemi iskola nyolc osztályának elvégzése után vasbetonszerelő volt, majd elvégezte a kolozsvári Művészeti Líceum esti tanfolyamát. Ezután a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán előbb szobrászatot tanult, majd a festészeti szakon Petru Feier tanítványaként szerzett diplomát (1961). Több mint 500 ex libris lapot készített rézkarc, rézmetszet és más technikával. Hol groteszk, hol líraibb hangvételű ex libris lapjainak témáit főleg az irodalomból merítette. Illusztrációkat készített Dante La Divina Commediájához, Ion Minulescu, Kányádi Sándor, Juhász Ferenc, Ady Endre verseihez. Mese- és versillusztrációi a romániai magyar folyóiratok és napilapok hasábjain jelentek meg.
20/20 mm-es minikönyvet rajzolt Gyergyó, emberek címmel (1976). Bronzból mintázott érméi közt szerepel: Ady Endre – Elbocsátó szép üzenet; In memoriam Nagy László; Liszt Ferenc. A Ion Creangă Könyvkiadónál megjelent könyvek közül Csire Gabriella Turpi és Világjáró Kópé s Szávai Géza Kokó Samuék vándorútja c. köteteit illusztrálta.
Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.
Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.
Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.
Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.
Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.
Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.
Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.
Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.