Janza Kata és Dolhai Attila musical előadása

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Janza Kata és Dolhai Attila neve nem ismeretlen az erdélyi közönség számára, annak ellenére, hogy nem léptek fel még itt. Most azonban közös musical produkciót mutattak be a Szent György Napok keretében.

Bús Ildikó

2010. április 25., 21:592010. április 25., 21:59

2010. április 26., 14:262010. április 26., 14:26

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A fellépés előtt került sor arra a gyors sajtótájékoztatóra, melynek keretében bemutatkoztak a művészek, rövid ízelítőt adtak eddigi közös munkájukból, de egyéni munkájukat is bemutatták. Janza Kata és Dolhai Attila igazi musical páros, együtt éreznek rá a zenére, együtt mozdulnak, és hangjuk is egybecseng.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A sajtótájékoztató rövidnek bizonyult, hiszen több kérdés is megfogalmazódott a páros felé, akik készségesen válaszoltak mindenre. Janza Kata elmondta, ő már számtalanszor járt Székelyföldön a családjával, ám fellépni most először jött el, ami külön boldogság számára. A budapesti operettszínház tagjai musical darabok részleteit hozták el Sepsiszentgyörgyre, bár a páros egyik tagja, Attila a musical mellett operettet is énekel.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Ez a két műfaj jól megfér egymás mellett, mondta a művész. A vasárnap esti produkciót a nagy sikerű musicalekből állították össze, melyek széles körben ismertek. Ugyanakkor a produkcióba egy táncdal blokkot is beépítettek, ami híresebb magyar slágerekből állt – ezt meglepetésnek szánták a közönségnek, hiszen egyiküktől sem áll távol ez a műfaj.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Janza Kata elmondta, kihívás számukra a sepsiszentgyörgyi közönség, hiszen otthon megvannak a rajongóik, kísérőik, akik fellépéseikre eljárnak, kívülről tudják a dalokat, itt pedig hagyatkozniuk kell az összegyűlt sepsiszentgyörgyiekre.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Az előadók a prózai színészek és musical színészek közti párhuzamot is ismertették, hiszen egy dal eléneklése néha ugyanolyan nehéz, mint egy monológ előadása. Ugyanakkor a román és magyar zenei különbségeket is taglalták az énekesek.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Dolhai Attila a musical és operett műfajok közötti átjárásáról is beszélt, hiszen vannak műfajbeli különbségek, és nem könnyű akár estéről estére váltani. Ennek ellenére Dolhai Attila azt mondta, úgy érzi nincs igazán különbség, hiszen mindkettő egy szerep, egy stílus, melyben természetesen megvannak a különbségek, de ha ezt megtartja az előadó, akkor hiteles és szép lesz a produkció. Egy poposan előadott operett, vagy operettesen előadott musical stílusidegen lesz és elvesz a lényege, hiszen minden műfajt a stílus határoz meg – mondta az énekes.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Ugyanakkor a műfajok közti átjáráshoz hangi készség is kell – tette hozzá Janza Kata, hiszen nem mindenki képes erre. Vasárnap este a sepsiszentgyörgyi közönség ismert musicalek dalait hallhatta, láthatta, a színpad előtt több ezres tömeg várta a musical nagyjait.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Janza Kata és Dolhai Attila megilletődve léptek színpadra, örömmel fogadták a közönség lelkesedését és ráadás dalokat is énekeltek a koncert végén. Ugyanakkor ígéretet tettek, hogy ezután minden erdélyi felkérésnek eleget tesznek majd, hiszen a közönség nemcsak ismeri, de szereti is őket.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása

Hat év után végre befejeződött a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola udvarának felújítása és rendezése.

Rövidebb munkálati időre számítottak, mégis évekig elhúzódott az iskolaudvar felújítása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban

Altatóorvos hiánya miatt ideiglenesen a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba irányították át a sürgősségi és szülészeti esetek egy részét Kézdivásárhelyről. A kórházigazgató abban bízik, hogy a következő hetekben pótolni tudják az orvoshiányt.

Orvoshiány Kézdivásárhelyen: belátható időn belül javulhat a helyzet a kórházban
2026. február 20., péntek

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában

A szorongás mindig abból ered, hogy feltételezgetünk – általában rosszat –, ennek következtében beszűkül a gondolkodásunk – véli a pszichológus. Az iskolában sokféle módon konfliktusba kerülhet a pedagógus és a diák szükséglete.

Szorongás és teljesítménykényszer az iskolában
2026. február 20., péntek

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé

Népviseletes figurákkal egészül ki a Kerestély Koppány által megalkotott, legókockákból épült székelykapu. A gazdasszony neve Julcsa, a „legszebb székely menyecske”, párja pedig Ábel, aki „akkora kópé, hogy még a kockából is kicsavarja a viccet”.

Julcsa és Ábel is megérkezett a LEGO-székelykapu mellé
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után

Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

Hajtépésről beszélnek a szemtanúk, a rendőrség bántalmazás miatt vizsgálódik az áruházban történt eset után
2026. február 19., csütörtök

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán

Világszerte ismert történetet választott új bemutatójához a Háromszék Táncszínház: Carlo Collodi Pinokkiója kel életre a tánc nyelvén. Ez az első alkalom, hogy a magyar nyelvterületen ilyen táncszínházi formában állítják színpadra a fabábú kalandjait.

Pinokkió fog megelevenedni a Háromszék Táncszínház színpadán
2026. február 18., szerda

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek

Több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseképpen tizennyolc oktató vette át szerdán délután a Székely Mikó Kollégium múzeumtermében a magyar kormány által adományozott pedagógus szolgálati emlékérmet.

Több évtizedig formáltak embereket, sorsokat – a magyar kormány elismerésében részesültek
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei

Két év kihagyás után újra lesz hőlégballonos találkozó Háromszéken. A repülés eme válfajának szerelmesei ez alkalommal a felsőcsernátoni Malomkertben gyűlnek össze, de laikus érdeklődőkre is számítanak.

Hőlégballonnal Háromszék fölött – Csernátonban találkoznak a sportág szerelmesei
2026. február 18., szerda

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen

Ismét lehet jelöléseket benyújtani a rangos városi elismerésre: Kézdivásárhely 2026-ban is odaítéli a Pro Urbe díjat egy arra érdemes személynek. A kitüntetést hagyományosan a városnapok keretében adják át, a jelöléseket március 16-ig várják.

Pro Urbe díjra várnak jelöléseket Kézdivásárhelyen
2026. február 18., szerda

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet

Lev Birinszkij 1912-ben napvilágot látott komikus-szatirikus, váratlan fordulatokban bővelkedő művéből készül előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Bolondok tánca című darab Bélai Marcel rendezésében kerül bemutatásra február 23-án.

Bolondok tánca: húsba vágó, keserédes humorban bővelkedő történet
Hirdetés