
Fotó: Csibi Márti
Az idei Szent Miklós Napok alkalmával a gyergyóiak jutnak főszerephez. Az évek alatt hagyománnyá vált programok mellett idén igazi ínyencségeket is tálalnak a szervezők a városnapokon. Ami már biztos, hogy az idei városnapok a történelmi központban zajlanak, a programtervezetet jövő héten véglegesítik.
2010. október 19., 20:592010. október 19., 20:59
2010. október 20., 10:542010. október 20., 10:54
Fotó: Csibi Márti
„Elsősorban helyi értékekre koncentrálunk az idei Szent Miklós Napokon. Erre az alkalomra újra összeállnak a régi együttesek, az Incognito, a Black Hole, az Álarc. Ugyanakkor természetesen helyet adunk azoknak a gyergyói együtteseknek is, akik nemrégiben alakultak meg. Az idei városnapok különlegessége egyértelműen a gyergyói jelleg lesz”, közölte Nagy Zoltán alpolgármester.
A december 3–6. között sorra kerülő rendezvényen több kuriózumot is kínálnak a szervezők: megrendezik az I. Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyt, Karancsi Sándor emlékszobát avatnak a Művelődési ház 40-es termében, állítást szerveznek száz évesnél is régebbi képeslapokból, szabadtéri adventi vásárt terveznek, tipikusan adventi hangulathoz illő termékekkel – ha a vállalkozók részéről megfogalmazódnak az igények és sikerül kiszorítani a városi költségvetésből a szükséges összeget, akkor egységes arculatú kis faházikókat gyártanak, melyeket majd bármikor használni lehet. Szintén különlegessége lesz a rendezvénynek, hogy idén tűzijáték nélkül, azonban lézershow-val ünnepelhetünk – ez utóbbi költségtakarékosabb és látványosabb is a megszokottá vált zárómozzanatnál.
Az idei egyik legérdekesebb rendezvény lesz a Gyergyószentmiklósról elszármazottak részére szervezett világtalálkozó. Bár a konkrét találkozóra csak jövőben kerül sor, az idei városnapokon már meg szeretnék alapozni a rendezvény szervezését, azáltal, hogy „világtérképet” készítenek azoknak a helyszíneknek a megjelölésével, ahol a Gyergyószentmiklósról elszármazottak jelenleg élnek.
Fotó: Csibi Márti
A gyerekek számára visszaállítják a központban a gyermekvárost, de a programon szerepel többek közt a helyi termékek vására, gyergyói témájú fotókiállítások, panoráma fotók kiállítása, hagyományőrző rendezvények, kulturális programok. Minden egybevéve izgalmas műsorkínálattal várják az érdeklődőket a szervezők: Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, a Művelődési Központ, a Figura Stúdió Színház, a Tarisznyás Márton múzeum, a Városi Könyvtár, az Ifitéka, valamint a társszervező civil szervezetek, egyesületek. A hétvége három bulis napja után hétfőn, december hatodikán az egyházi jellegű programok jutnak főszerephez.
A teljes rendezvényre a városi kasszából húszezer lej van elkülönítve, azonban a konkrét költségvetés csak a programok véglegesítése után számolható ki, erre pedig a tervek szerint jövő héten kerül sor, addig még lehet jelentkezni ötletekkel, közölte Nagy Zoltán alpolgármester.
Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.
Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.
Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.
Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.
Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.
Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.
Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.
Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.