
Fotó: unknown
A Hol jársz, hová mész? című táncjátékát hozza Maros megyei turnéra a Háromszék Táncegyüttes. Kádár Kata balladájának egyedi feldolgozását Dicsőszentmártonban, Marosvásárhelyen és Szászrégenben mutatják be.
2010. március 20., 18:542010. március 20., 18:54
2010. április 08., 21:302010. április 08., 21:30
Fotó: unknown
Az előadás az egyik legrégebbi klasszikus székely népballada, Kádár Kata balladájának egyedi feldolgozása. A történet középpontjában a már jól ismert szerelmi tragédia áll: a gazdag nemesasszony megtiltja fiának, hogy a szép jobbágyleányt, Kádár Katát feleségül vegye. A legény mégis útnak indul, de közben kiderül, hogy anyja a lányt tóba ölette, ő edig utána ugrik. Összefonódott holttestüket a nemesasszony külön sírba temetteti, a hantokból két kápolna-virág nő, és újra összeölelkezik. A virágokat szétválasztó Gyulainéra fia átkot mond a sírból.
A műsor igazi különlegesség a táncszínházi előadások világában, hiszen egységes történet keretén belül, ellenpontozva alkalmazza a klasszikus népzenét a jazz-es hangzású elemekkel, a hagyományos néptánc-elemeket a táncszínházi-, balett- és kontakt-tánc elemekkel, illetve a szinte teljesen lecsupaszított, üres teret a kifinomult díszletekkel.
Az előadást március 21-én még Sepsiszentgyörgyön játsszák, március 22-én, hétfőn 18 órától a Dicsőszentmártoni Művelődési Házban tekinthető meg, március 23-án kedden 19 órától Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes előadótermében, valamint március 24-én szerdán 18 órától a Szászrégeni Művelődési Házban.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
Tűz ütött ki egy családi gazdaság csűrjében a Kovászna megyei Dobollón csütörtök hajnalban, nem sokkal 4 óra után. A lángokkal órákon át küzdöttek a tűzoltók.
Több mint 1500 óvodás és kisiskolás vett részt a Sepsi Metropolisz Övezet idén először meghirdetett Kiskertész programjában, és egyesek sikerélményekkel, szép terméssel is büszkélkedhetnek. Jövőre még izgalmasabban folytatódik a program.
A téli hideg beköszöntével az állatok jóllétére is jobban oda kellene figyelni: van ugyan, akinek ez magától értetődő, de olyan is akad, akit a törvény erejével kell rábírni.
Megszavazta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely havi egy fizetett szabadnapot biztosítana az endometriózissal küzdő nőknek. A fogamzóképes korú nők 10–15 százaléka küzd a betegséggel, amely rendkívül fájdalmas, ráadásul meddőséget is okozhat.
szóljon hozzá!