Gyilkostói sokadalom sok különlegességgel

•  Fotó: Csibi Márti

Fotó: Csibi Márti

Néptánc, népzene, népművészet – július 25-én, vasárnap tizenhatodik alkalommal kerül sor a népművészeti sokadalomra, a Gyilkos-tónál pedig ez már a hetedik rendezvény a sorban. A Szent Kristóf napja köré csoportosított ünnepséget nem a divatos tüzijáték, hanem egy hangulatos tűztánc-bemutató zárja, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió táncosai közreműködésével.

Csibi Márti

2010. július 22., 12:192010. július 22., 12:19

2010. július 22., 13:032010. július 22., 13:03

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Búcsú és ünnepi szentmise a gyilkostói Szent Kristóf-kápolnában, majd járművek megáldása az utazók védőszentjének ünnepén – a Gyilkostó napjaként is számon tartott rendezvény egész napos népies terítéket tesz az asztalra, táncokkal, kézműves foglalkozásokkal és neves együttesekkel. A délután két órakor induló népzene- és néptáncgála vendégei a Madarasi Népi Zenekar, akik az idősebb korosztály számára egy nótacsokrot állítottak össze. Fellép ugyanakkor a gyergyócsomafalvi néptánccsoport, valamint a gyergyószárhegyi Simon István és zenekara, a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes és a gyimesi Zerkula emlékzenekar, akik hét zenésszel és húsztagú néptáncegyüttessel mutatkoznak be a gyilkostói színpadon. 

A szabadtéri koncertek este hat órakor kezdődnek a Fabatka fellépésével – ők már törzsvendégei a rendezvénynek, és szervezőként is jelentős szerepet vállalnak. A fiatalabb korcsoport számára ajánlják a jazz-folk Nemez együttes koncertjét, a fénypont pedig a szászcsávási Nadara koncertje lesz, akik az autentikus cigányzene nagy mesterei, és igazi mulatozós hangulatot terveznek estére.

A szokásos és divatos városnapi tüzijáték Gyilkostó esetében is autentikus: egyedülálló tűzszínházi kísérletet mutatnak be a sepsiszentgyörgyi M Stúdió táncosai a tűz főszereplésével, különböző tűzzsonglőr eszközök használatával.

•  Fotó: Csibi Márti Galéria

Fotó: Csibi Márti

Idén az éjszakai táncház is különlegességekkel büszkélkedhet: a Gyilkostó vendéglőbe tervezett rendezvényen közreműködnek azok a zenekarok, melyek napközben a nézőket szórakoztatták. A Zerkula emlékzenekar a gyimesi táncokhoz, a Fabatka a moldvaihoz, valamint Simon István és zenekara a vonós népzene táncrendjeihez szolgáltatják a talpalávalót.

Az évek alatt jól bevált kísérő rendezvények sem maradnak el: lesz huszártábor, valamint huszár hagyományokkal kapcsolatos mesterségek bemutatása, a gyergyószentmiklósi Földváry
Károly Hagyományőrző Egyesület és a Góbé Lovas udvar jóvoltából, az EKE-sek pedig a Kerek-kőre vezetnek túrát. Ezenkívül lesz kézműves vásár, igény esetén kézműves foglalkozások oktatása, valamint a Hagyományos ízek főzőversenye az Erdélyi konyha szakácsainak zsűrizésével.

Az idei gyilkostói sokadalom fő támogatója Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, mely intézmény 25 ezer lejt szánt a rendezvényre, de a szervezők a Figura Stúdió Színház segítségével sikeresen pályáztak a Corvinus Rt.-hez is, ahonnan 800 ezer forinttal sikerült gyarapítani a költségvetést. A július 25-én sorra kerülő rendezvényre buszjárat indul Gyergyószentmiklósról, a pontos menetrend a következő: indulás a Gyilkos-tóhoz 7.30, 12.00 és 17.00 órakor a Művelődési Ház parkolójából, visszaindulás a Gyilkos-tótól 18.30 és 23:15-kor. A buszjegyek ára 5 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés