A Bátyai Danubia Ifjúsági Fúvószenekar műsora tekinthető meg kedden a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
2011. augusztus 08., 17:132011. augusztus 08., 17:13
2011. augusztus 08., 17:362011. augusztus 08., 17:36
Az 1976-ban Jakab Ferenc által alapított zenekart 1996 óta Szklenka István vezeti. A Danubia első minősített hangversenye 1998-ban volt, majd egy évvel később megjelent a fúvószenekar első CD-je is. A 30–40 tagot számláló formáció rendszeresen részt vesz a Kalocsán és környékén tartott eseményeken, de koncertezett már Erdélyben, Horvátországban, valamint magyarországi és nemzetközi versenyekre is számos meghívást kapott.
Repertoárjukban nem csak komolyzenei művek szerepelnek, rendszeresen játszanak könnyűzenei, egyházi és egyéb fúvószenekari átiratokat is. A koncert este 7 órakor kezdődik.
Felvonulással, istentisztelettel, népviseleti bemutatókkal és kulturális műsorral zajlik a VII. Sóvidék Népviseletben rendezvény szeptember 20-án Kibéden, ahol egész nap színes programok várják a közösséget.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
szóljon hozzá!