Festő- és faragótábor a székely kapuk falujában

Javában zajlik a tizenegyedik fafaragó és bútorfestő alkotótábor a máréfalvi tájháznál: idén harminc részvevő alkot a tábor alapításakor ültetett diófa árnyékában.

Kovács Eszter

2011. augusztus 03., 17:232011. augusztus 03., 17:23

2011. augusztus 03., 17:332011. augusztus 03., 17:33

Hétfőn, augusztus elsején kezdődött és vasárnap zárul a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület szervezte, a helyi tanács által támogatott alkotótábor Máréfalván. A két szakág oktatása, a bútorfestés és a fafaragás a kezdetekben két külön táborban folyt, egyikre inkább fiúk, míg a másikra főként lányok jelentkeztek. Úgy gondoltuk, jól megférünk egymás mellett, ezért egybeolvasztottuk a két szakágat, sőt két éve már ostorfonást is oktatunk – magyarázta Kiss Judit szervező, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöke. A megszokott helyszínül szolgáló Máréfalvára azért esett a választás, mert ez a „székely kapuk faluja”, így kiválóan alkalmas a hagyományos kapuminták megismertetésére, a motívumkincs felidézésére. A fafaragók tehát kizárólag udvarhelyszéki, a bútorfestők pedig Homoród menti és udvarhelyi motívumokkal díszítik munkáikat. Az alkotótáborba 9 év fölötti, máréfalvi vagy ott nyaraló, illetve Udvarhelyről ingázó gyerekeket fogadnak.

Az említett szabály alól idén két kivétel is van, a fafaragók legszorgalmasabbika ugyanis csupán hatéves. Barabás Isti Fenyédről érkezett a táborba, és azért választotta a fafaragást, mert a bútorfestés „nagyon lányos”. Nagyon jó a tábor, jól érzem magam, főleg azért, mert munka közben finom zsíros, mézes vagy dzsemes kenyeret is lehet enni – avatott be Isti. Karda Imelda az alkotótáborban részt vevő kevés kezdő közé tartozik, a főállású biológia szakos tanárnő bútorfestést tanul.

Ezúttal 22, főként visszajáró táborozónk van: Máréfalvi kötődésű, itt nyaraló gyerekek, udvarhelyiek, de jöttek Bukarestből, Budapestről és Franciaországból is – részletezte a szervező. A résztvevők száma általában változó, a harminc állandó táborozó mellett idén is voltak „beugrók”.

Míg a fiúk kopácsoltak, a lányok csoportokba tömörülve festettek azoknak a dió- és eperfáknak az árnyékában, melyeket az első alkotótábor idején ültettek a szervezők. Fischer Anna Fenyédről, Karácsony Orsolya és Zsidó Kriszta Udvarhelyről, Grama Gréta pedig Budapestről érkezett. A lányok mind visszajáró táborozók, sőt, Gréta hatodszorra vesz részt. Azért választottuk a bútorfestést, mert az nem olyan megerőltető, és szép dolgokat lehet csinálni – visszhangozzák a lányok. Megtudtuk, függönykarnisok, különböző méretű dobozok, ládikók vagy bútordarabok készülnek az egyhetes tábor során, fejenként akár tíz-tíz alkotást is készítenek.

A 2011-es tábor fafaragóoktatói az első kapufaragó alkotótábor inasaiból kerültek ki – tudtuk meg a szervezőtől. Kovács Norbert, Nagy Zoltán és Kovács Bernadett mellett bútorfestést Tifán Irénke, valamint Csató Kunigunda oktatnak. A táborozók naponta kétszer, délelőtt és délután néptáncoktatáson is részt vehetnek Nagy Zoltán és Kovács Bernadett vezetésével. Továbbá az alkotótáborban számos önkéntes is segíti a szakoktatók munkáját.

Szekeres kirándulás és bográcsozás is lesz majd az elkövetkező napokban: a résztvevők a Máréfalvi patak partján ismerkedhetnek meg környékünk gyógynövényeivel. A 11. fafaragó és bútorfestő alkotótábor vasárnap zárul, a reggel kilenc órakor kezdődő szentmise utáni kiértékelővel.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
Hirdetés