Ferenczes István verses imakönyve

Ferenczes István József Attila-díjas költő az Amor mystica című, vallásos verseit
tartalmazó kötetéből olvas fel

Burus Endre a Pro Print Könyvkiadó részéről beszélt az új sorozatról, melyben Ferenczes István könyve másodikként jelent meg. Előzőleg Arany János Őszikék című könyvét vásárolta meg egy antikváriumban, egy 1896-os kiadást. A gyönyörű könyv arra késztette, hogy úgy, ahogy van, megjelentesse. Indokolttá tette a kötet kiadását az is, hogy az Őszikéket újabban nem látta a könyvkereskedések polcain. A verseskötet-sorozat indulása, végül is, akkor vált konkrétummá, amikor kiderült, hogy Ferenczes István a vallásos verseit szeretné kiadni egy kötetben. Burus szerint a második kötet értékesebb olyan szempontból, hogy a költeményeket Márton Árpád képzőművész illusztrálta.

Az imakönyvet Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld kulturális folyóirat megbízott szerkesztője ismertette. „Meglehetősen jól ismerem Ferenczes költői életművét, hisz közel tizenhárom éve vagyunk kollégák a Székelyföld folyóiratnál. Legtöbb költeményt rögtön a megszületés után olvashattam, de a címadó Amor mysticát nem ismertem.”

Lövétei Lázár László bevezetésként röviden kitért a vallásos költemények helyzetére. „Nem tudom, feltűnt-e Önöknek, hogy a római katolikus székelységnek milyen kevés költője van. Tompa László unitárius volt, a félig székely Áprily Lajos református, az egynegyed székely József Attila görög katolikus, Kányádi Sándor szintén református stb. Még szerencse, hogy a legnagyobb erdélyi költő, Dsida Jenő római katolikus volt. Még szerencse, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb – sokak szerint a legnagyobb – költője, Babits Mihály is római katolikus volt. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs valamiféle új vallásháborút kirobbantani. Irodalmat olvasó emberként egyszerűen csak annyit konstatálok, hogy vallásos verseiben Dsida vagy Babits bizony-bizony sokkal másabb versnyelvet beszél, mint mondjuk az Istennel perlekedő Ady vagy Balassi Bálint. Ha nem sajnálják a fáradtságot, akkor olvassák el Dsida Út a Kálváriára című versét, vagy Babitstól a Psychoanalysis Christianát és utána Ady bármelyik istenes versét, és rögtön megértik, mire gondolok... Maradva egy kicsit Babitsnál, tudjuk, hogy aránylag kevés vallásos verset írt, viszont Amor sanctus címen kiadott egy gyönyörű válogatást a középkori latin nyelvű himnuszokból, hál’ istennek, saját fordításaiban. Nos, ezt az antológiát olvasva, mindenki láthatja, hogy az európai kultúrában Homérosz óta soha olyan harmónia nem volt e világ és túlvilág között, mint épp a sötétnek nevezett középkorban. Igaz, hogy Homérosz után következett az istenekkel gúnyolódó Arisztophanész, Lukiánoszról nem is beszélve, aki egyenesen közröhej tárgyává tette az antik isteneket. Azt is tudjuk, hogy a középkor után következett a reneszánsz, sőt a felvilágosodás, de születhetett volna hetvenhétezer reneszánsz és felvilágosodás, akkor sem tudta volna überelni [felülmúlni – a szerk.] a katolicizmus legcsodálatosabb költői építményét, Dante Alighieri Isteni színjátékát. (Csoda-e, hogy ezt a költői csodát éppen Babits fordította magyarra?) Ha a Vatikánnak volna egy kis érzéke a PR-hoz, már rég szentté avatta volna Dantét, hiszen szent meggyőződésem, a katolicizmusnak Dante lehetne a legjobb »reklámarca«.”

A Ferenczes István vallásos verseit olvasók előtt rögtön nyilvánvaló, hogy egy római katolikus költőről, sőt az is, hogy csíksomlyói ihletésű versekről van szó – véli Lövétei Lázár László. „A Szűzanya legalább féltucatszor megjelenik a versekben, nem beszélve a gyimesi Szent Erzsébetről, a virágokat hullató Margit-legendáról, vagy a költő »névadójáról«, Szent István királyunkról. Ferenczes valahol félúton jár Ady és Dsida között. Többet panaszkodik, mint Dsida, de mély katolicizmusa nem engedi, hogy szájára vegye az istenkereső Ady perlekedő szókincsét. Pedig van, mivel leszámolnia ezekben a versekben. Le kell számolnia a gyermeki árvaság magányával, a hazátlanság magányával, a barátok – Nagy Gáspár és Lázár Ervin – elvesztése miatt érzett magányával, a gyermektelenség magányával és egyebekkel. Egyik versében – a marosszentimrei templomról szóló versére gondolok – szinte protestánssá lesz, aztán mégis maradnak a gyönyörű himnuszok sajátosan Ferenczes István-os hangszerelésben:

Elvette már mindenünk
győztes zsoldos bandita
csak téged hagyott nekünk
Európa s Ázsia
ének lettél ablakunk
Napba öltözött kapunk
mint a kék nosztalgia
a szemedben rejtezünk
és te együtt félsz velünk
Salve mundi Domina

Ferenczes István megköszönte a méltatást, majd életének egy érdekességére hívta fel a figyelmet. Holott minden életkörülmény a hatvanas évek kommunista Romániájában inkább arra késztette volna, hogy ateista legyen, mégis megőrizte hitét. Hiába oltották bele mélyen – biológus hallgató lévén – a darwinizmust, az evolucionista elméletet, melyre az egyetemi években rátevődött a materialista filozófia és a tudományos szocializmus, mert Lugosról (ahol a középiskolát végezte – a szerk.) és Kolozsvárról (ahol az egyetemet járta – a szerk.) mindig hazatért Csíkpálfalvára. Legtöbbször gyalog tette meg útját a csíkszeredai vonatállomástól a szülőfalujáig, mindig útba esett a Csíksomlyói Kegytemplom, és be is ment imádkozni. „Ott pedig nem tudom megmagyarázni, hogy mi történt, de egyfajta csodát tapasztaltam. Úgy érzem, hogy eltévelyedésemre – nem gyónást helyettesítendő, mert az nem lehet, de – egyfajta vezeklést jelent ez a kötet, melyben vallásos verseimet gyűjtöttem össze” – emelte ki Ferenczes.