
Fotó: Sándor-Nagy Tünde
A 2007-ben Székelyudvarhelyen indított, immár jubiláló Nyitott könyvek éjszakáján újból tárt karokkal várják az olvasás és a filmek szerelmeseit a városi könyvtárban csütörtökön. A kettős kiállításmegnyitó, legendázás, vetélkedők és játékok mellett két helyszínen vetítenek majd „jó” filmeket – árulta el Szabó Károly, könyvtárigazgató a meglepetéseket tartogató rendezvényről.
2011. július 27., 17:342011. július 27., 17:34
Az ötödik könyvtári fehér éjszaka csütörtökön este 8-kor rajtol a Tájrendezés című, fotó- és festménykiállítás megnyitójával. A rendezvény házigazdája, Szabó elmondta, a tárlat kettőssége abban rejlik, hogy a festőművész, a székelyudvarhelyi származású, Csíkszeredában élő Miklós István (Indián) festő- és tetoválóművész kedves barátja, a csíkszeredai Molnár Attila fotóművész Norvégiában készített fotóit építette be saját alkotásaiba. A tárlat augusztus 12-éig látogatható a könyvtár alagsorában.
A megnyitót Fazakas Szabolcs és csapatának közreműködésével a Székelyföldi Legendárium bemutatója követi, és „gyereknyelvre lefordított” foglalkozások kísérik majd. „Az audiovizuális terem padlójára kiterítünk egy térképet, ezen sétálhatnak a gyerekek, majd kedvenc legendáikat olvashatják fel egymásnak” – magyarázta portálunk kérésére Fazakas, különböző meglepetéseket ígérve a résztvevőknek. Szabó kiegészítette: a Nyitott könyvek éjszakáján rendszerint kvízeken, vetélkedőkön vehetnek részt a fiatalok, ezeket idén a helyi legendák ismeretére hegyezik ki a szervezők.
Két helyszínen, a könyvtárudvaron és az alagsori teremben is lesz filmvetítés, kint némafilmeket, bent „jó” játékfilmeket tekinthet meg a nagyérdemű, a részleteket a szervezők egyelőre nem árulják el. Mindezek mellett – tekintve, hogy a rendezvény célja az olvasás népszerűsítése – természetesen egész éjszaka lehet majd olvasni, illetve a kölcsönző is hajnalig igénybe vehető. Július 28-a a megbocsátás éjszakája is, tudtuk meg Szabótól: a kikölcsönzött és elfelejtett, otthon a polcon porosodó köteteket érdemes ekkor visszaszolgáltatni, hisz a könyvtár munkatársai ígéretük szerint „kíméletesebben” bánnak majd az adósokkal. A nyolc órakor kezdődő és hajnalig tartó Nyitott könyvek éjszakájára várnak mindenkit, „aki szeret minket, minden éjjel-MES kalandort és a Kőkereszt téri (kocsma) kultúrkör cserkészeit is” – intézte a meghívást Szabó.
| Augusztus második felében újból lesz olvasótábor a városi könyvtár szervezésében. Idén is várják az olvasni szerető, okulni és tartalmas szórakozásra vágyó gyerekek és fiatalok jelentkezését. A tábor idén is a megszokott helyszínen, Kalibáskőn lesz. |
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!