
Fotó: Kristo Robert
Idén 80 éve, hogy a Szociális Testvérek közössége – szürke nővérek –, a Katolikus Nőszövetség, valamint Domokos Pál Péter neves néprajzkutató kezdeményezésére 1931-ben megszervezték az első Ezer Székely Leány Napja rendezvényt Csíksomlyón. A hagyományokhoz híven Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány Hargita és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával idén is megszervezi a rendezvényt július első szombatján, 2-án.
2011. május 30., 15:162011. május 30., 15:16
2011. május 30., 16:222011. május 30., 16:22
A rendezvény elindítóinak szándékát megerősítvén 2010-ben a szervezők Ádám Gyula csíkszeredai etnofotós Ezer Székely Leány Napját bemutató fotóiból válogatva kiállítást hoztak létre, amelyet 17 székelyföldi településen mutattak be. A 23 hangulatképet tartalmazó tárlat ebben az évben is folytatja székelyföldi körútját – tájékoztattak a szervezők.
A kiállítás megnyitójára június 1-jén 19 órától várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtéri kiállítótermébe. Az est házigazdája Elekes Gyula, a befogadó intézmény vezetője lesz. A kiállító fotóművész jelenlétében a tárlatot Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója nyitja meg, köszöntőbeszédet pedig Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere mond.
„Ádám Gyula kitartó és megszállott munkával küzdötte fel magát a hivatásosak élvonalába. Egy igazi dokumentarista fotós, akinek a szülőföld szeretete és az itt élő emberekhez való kötödése tette meghatározóvá szakmai nagyságát. Szerény és szűkszavú ember, aki példamutató szakmai alázattal viszonyul minden egyes témához, amit megörökít” – méltatják a fotóművészt a szervezők.
„... Emberi arcok vettek körül, kísértek el egész eddigi életemben. Őket örökítem meg minden lehetséges alkalommal és módon. Számomra mindennek arca van: az éveknek, a tárgyaknak, az embereknek, tetteiknek és mulasztásaiknak” – vallja Ádám Gyula Arcpoétika című, 2006-ban megjelent albumának előszavában.
A fotográfust számos díjjal jutalmazták, közöttük kiemelkedő Csíkszereda város Pro Urbe-díja (2000), a Magyar Művészetért-díj a csángók világának megörökítéséért (2008), amelyet első erdélyi fotósként kapott meg, valamint a munkájának művészi színvonalát jelző, ugyancsak 2008-ban, a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által szervezett VI. Nemzetközi magyar fotóművészeti pályázaton elnyert első díj, ahol a világ valamennyi hivatásos magyar fotósa közül emelte ki a zsűri.
Az Ezer Székely Leány Napja rendezvényen készült fotói igazi bepillantást nyújtanak a ma élő néphagyomány ápolásába, még fellelhető népörökségünk egy részébe. Képeivel végigkísérhetjük az Ezer Székely Leány Napja rendezvényt, melynek hangulata jól tükrözi a szervezők szándékát – a néphagyomány ápolása, megtartása mellett az együttes élmény és a közösségi székely érzelmi világ magasztos pillanatainak megélését. „Képeinek hatása és szereplői óhatatlanul elkötelezik a szemlélőt, lehetőséget kínálva, hogy megismerjék elfeledett székely történelmünket, hogy a múltról beszélve jövőt építhessünk. A szellemi, kulturális örökségünk, nemzeti értékeink megmutatása, megőrzése mindannyiunk számára kötelességünk” – írják a szervezők a tárlat margójára.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!