Sikeres, de kihívásokkal teli évadot zárt az Udvarhely Táncműhely: három bemutató, két fesztivál, továbbképző, táncoktatás és táncház – „táncos körökben nagyon szép eredmény”, summázott Miklós Levente intézményvezető.
2011. július 04., 17:012011. július 04., 17:01
2011. július 04., 17:112011. július 04., 17:11
Problémákkal kezdődött a 2010–2011-es évad, hiszen az állami intézményekben lezajlott létszámcsökkentés alól az Udvarhely Táncműhely sem volt kivétel: a 25 alkalmazottból végül 17-en maradhattak az intézménynél. „Szerencsére a tánckar sértetlenül maradt, a további bedolgozókkal, világítóval, színpadi munkásokkal pedig szerződéses viszonyban vagyunk” – magyarázta Miklós.
Rögtön az évadindítás után az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján vett részt az Udvarhely Táncműhely, a szentgyörgyi rendezvényről két díjjal – a társulat a Töretlen fejlődés nevezetű díjat, illetve A szőrös pisztráng című előadás rendező-koreográfusa, Katona Gábor a Képi megfogalmazás költőiségéért elnevezésű díjat vehette át – tért haza.
„Három bemutató volt az idei évadban, ami táncos körökben nagyon szép eredmény” – tudtuk meg az igazgatótól. Az „önerőből”, a négy férfi táncos felépítette koreográfiával színre vitt Négy tánc című folklórműsort tizenegyszer játszotta a társulat, hét alkalommal Udvarhelyen és négyszer „idegenben”. A nagy sikerű, Furik Rita rendezte Varázsének folklórszínházi előadást hatszor, a gyergyói Figura Stúdió Színházzal partnerségben létrejövő, Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című mozgásszínházi előadást pedig négyszer vitte színre a táncműhely. A két utóbbi produkció a következő évadban is megtekinthető lesz majd, számolt be Miklós.
Október 29–30-án második alkalommal volt Össztánc ősszel fesztivál, amely a tervek szerint jövőre már Kárpát-medencei néptáncegyüttesek találkozójává növi ki magát. A májusban nagy sikerrel lezajlott V. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásszínházi Fesztivál „is megállta helyét a fesztiválok között”, fejezte ki megelégedését az intézményvezető. Mindkét rendezvény költségeit pályázati összegekből sikerült fedeznie a táncműhelynek. A főként óvónők és tanítónők számára meghirdetett néptánc alapképzés továbbképzője is idén zajlott 40 pedagógus részvételével. „Szabó Ildikó és Fábián Réka nem aktív táncosok irányításával gyerektáncházat is indítottunk idén, de kétheti rendszerességgel felnőtteket is fogadtunk táncházba, illetve táncoktatásra” – vázolta az igazgató.
A 2010–2011-es évad két workshoppal zárult: előbb a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Táncműhely közösen vehetett részt Uray Péter, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió művészeti vezetőjének egyhetes képzésén, majd június végén Juhász Zsolt, a budapesti Duna Művészegyüttes művészeti igazgatója, koreográfusa volt a társulat vendégoktatója. „Nem titok, hogy a színházzal folytatott közös munka eredménye egy előadás lesz” – árulta el Mikós, továbbá azt is megtudtuk, hogy a következő évad első bemutatója – a szeptember 22-ére várható Ködből, csöndből című, József Attila versei alapján összeállított táncszínházi előadás – a Juhásszal folytatott munka gyümölcse lesz.
„Meg vagyok elégedve az elmúlt évaddal, a nehézségek ellenére színvonalas előadásokat és fesztiválokat sikerült megszervezni” – summázott az intézményvezető, megjegyezvén viszont, hogy a jelenleg négy férfi és hat aktív női táncosból álló társulatnál továbbra is várják a „táncolni vágyó és tudó fiúk” jelentkezését. Végezetül megtudtuk, a 2011–2012-es évad programja már letisztázódott, a részletekre viszont őszig kell várnia a nagyérdeműnek.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!