Eső áztatta a Mikulás-várat

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Nem kegyelmezett az időjárás pénteken a gyerekek rajzaiból épített Mikulás-vár megnyitóján. A Városi Könyvtár által meghirdetett rajzverseny pályázói zuhogó esőben tekintették meg a kiállított rajzokat, hallgatták végig a körülmények miatt rövidre fogott kiértékelőt. A pályázat sikerén tulajdonképpen csak az időjárás rontott, ugyanis a versenyre a reméltnél nagyobb számú alkotás érkezett.

Pethő Melánia

2010. december 06., 12:152010. december 06., 12:15

2010. december 06., 14:362010. december 06., 14:36

A felhívásra a gyergyószentmiklósi kisiskolások mellett a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola legkisebbjei is válaszoltak, így a zsűri huszonhat I–IV. osztály összesen 765 alkotását értékelte.

Akárcsak az őszi rajzversenyen, most sem egyéni, hanem közösségi díjakat osztottak ki, a munkákat osztályonként nevezték el, így a díjazás során emléklapot és ajándékcsomagot vehettek át a különböző jelzőkkel ellátott munkák alkotói.

Harmadik legjobb díjazottak az Ámuldozó Mikulás megnevezést elnyerő munkák készítői, a Vaskertes-iskola IV. A osztályosai lettek. A második helyen osztozott a Fogarassy Mihály iskola II. C osztálya, akik alkotásait A puttonyos Mikulás jelzővel illette a zsűri, és a Vaskertes iskola III. A osztálya Az ünnepélyes Mikulás megnevezésű munkákkal. A legmagasabb elismerést A hangulatos Mikulás című művek alkotói, a Fogarassy Mihály Általános Iskola II. A osztályosai kapták. A díjakat a Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet jóvoltából a Mikulás küldöttje és krampuszai adták át a gyerekeknek.

A rajzpályázat díjazását követően az V–VIII. osztályosoknak szervezett vetélkedő kezdődött el Szent Miklós püspök és a Mikulás alakja a legendák és mesék világában címmel. A vetélkedőt a Rákóczi Szövetség és a Városi Könyvtár szervezte, valamint az újjonnan megválasztott diákpolgármester, Bartalis Előd bonyolította le.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere

Elhunyt 83 éves korában Lázár Zoltán atomfizikus, tanár, vállalkozó, Gyergyószentmiklós egykori alpolgármestere, a képviselő-testületi tagja.

Elhunyt Lázár Zoltán, Gyergyószentmiklós korábbi alpolgármestere
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok

Elkezdték a gyergyószentmiklósi id. Basilides Tibor Sportcsarnok új padlózatának kiépítését. A megrongálódott, elavult borítás helyére korszerű, tömörfa sportparketta kerül. A beruházás régi hiányosságot pótol.

Korszerű sportpadlót kap a gyergyószentmiklósi sportcsarnok
2026. február 19., csütörtök

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson

Jelentős közbiztonsági beruházást hagyott jóvá a város képviselő-testülete a februári tanácsülésen: egy 2,7 millió lejes uniós pályázat révén több mint negyven kamerát, rendszámfelismerő rendszert és okos gyalogátkelőket telepítenek a város kulcspontjain.

Több mint negyven térfigyelő kamerát szerelnek fel Gyergyószentmiklóson
2026. február 18., szerda

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny

Jó hangulatú szabadtéri eseményre várják a horgászat szerelmeseit: ismét megszervezik a hagyományos lékésző versenyt a Gyilkos-tó jegén.

Ismét benépesül a Gyilkos-tó jege: jön az ötödik lékésző horgászverseny
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen

Sürgősségi beavatkozásra volt szükség ahhoz, hogy segíteni tudjanak egy maroshévízi férfin, miután ismerősei nem tudták elérni, és attól tartottak, bajba került.

Lakásba betörve segítettek a tűzoltók Maroshévízen
2026. február 18., szerda

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram

Áramszünetre kell számítani több gyergyószentmiklósi háztartásban csütörtökön karbantartási munkálatok miatt – olvasható a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Számos gyergyószentmiklósi háztartásban nem lesz áram
2026. február 18., szerda

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó Gyergyótölgyesen szerda reggel, a leszakadt vezetékek miatt teljes útzár van érvényben az érintett útszakaszon – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Villanyoszlopnak ütközött egy teherautó, leszakadt vezetékek akadályozzák a forgalmat
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint

Nehéz körülmények között dolgoznak a gyergyószentmiklósi rendőrök, miután meghibásodott az intézmény székhelyének fűtésrendszere, és az épületben a hőmérséklet 11 Celsius-fokra csökkent – figyelmeztetett hétfőn Facebook-oldalán az Europol szakszervezet.

Hűtőházzá változott a gyergyószentmiklósi rendőrség székhelye a szakszervezet szerint
2026. február 16., hétfő

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai

Közelebb került a megvalósításhoz a gyergyószentmiklósi Makkos és a Temető utcák korszerűsítése, a helyi képviselő-testület hétfőn elfogadta a finanszírozási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentációt.

Egy lépéssel előrébb a Saligny-program gyergyószentmiklósi beruházásai
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Ittas sofőrt nem, de több tucat gyorshajtót kiszűrtek a forgalomból a közlekedési rendészek a 15-ös országúton Hargita megyében vasárnap.

Sorra büntették a gyorshajtókat
Sorra büntették a gyorshajtókat
2026. február 16., hétfő

Sorra büntették a gyorshajtókat

Hirdetés