A II. Világháború egy tizenéves lány szemszögéből

Szabó Magdolna Matild Napló 1943-1946 című könyvét mutatták be kedden. A szovátai születésű író a kötetben közölt följegyzéseit tizenhét évesen kezdte írni, és huszonegy éves koráig vezette egyedülálló naplóját.

Albert Teréz Lilla

2011. november 09., 14:102011. november 09., 14:10

2011. november 10., 14:302011. november 10., 14:30

A könyvet az író lánya, Márton Gyöngyvér mutatta be, ugyancsak ő rendezte sajtó alá édesanyja írásait, ő rendszerezte a feljegyzéseket. Márton Gyöngyvér elmondása szerint drámai töltetű szűkszavúsággal, talán sietve, döbbenten vagy riadtan papírra vetett, följegyzett események, utalások teszik érthetővé, vagy későbbi fölemlítésük értelmez sok lélegzetet elállító, dermedt pillanatot.

Szabó Magdolna Matild Szovátán kezdte tanulmányait, majd a székelyudvarhelyi tanítóképzőben folytatta, ám ezt kénytelen volt megszakítani, mivel 1944-ben elmenekült Budapestre, ahol átélte a háború utolsó mozzanatait, Budapest ostromát. Ezekről az eseményekről, érzelemiről, vágyairól írt rendszerességgel a naplójába. A mű érdekessége, hogy az olvasó egy fiatal lány szempontjából értesülhet ezekről a dolgokról.

A könyv szerzője 1945 márciusában térhetett vissza Szovátára, majd Marosvásárhelyre került, ahol az első koedukált osztály tanulójaként folytatta pedagógusi tanulmányait. Nyugdíjazásáig Marosvásárhely több iskolájában tanított. 1988-ban költözött lányához Magyarországra, majd rá egy évre elhunyt.

Lánya csak nemrég döntött úgy, hogy a naplót kiadatja könyv formában. A csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadó támogatta ebben, de a költségekre szükséges pénzt neki kellett összegyűjtenie. A könyv október végén jelent meg, és megvásárolható lesz a marosvásárhelyi könyvvásáron is a Pallas-Akadémia standjánál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés