
Fotó: Kovács Eszter
Június 7-én, kedden erdélyi kiállítássorozatának negyedik állomásaként Bálványok című tárlatával Székelyudvarhelyen is bemutatkozott Vargha Mihály háromszéki szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
2011. június 08., 17:202011. június 08., 17:20
2011. június 08., 17:262011. június 08., 17:26
A Haáz Rezső Múzeum képtárában zajló kiállításmegnyitón egy kalap alatt az alkotó munkásságát ismertető, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvet Róth András-Lajos mutatta be a hallgatóságnak.
A Műterem sorozatban megjelent kötetet Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatóhelyettese szerkesztette. „Bár a kötetbe számos munkám fotója belekerült, mégis volt olyan, ami kimaradt” – mondta el a könyvismertetőt követően Vargha, majd rendhagyó módon, kivetített vizuális anyag segítségével ismertette saját szobrait, illetve életpályáját.
Vargha tolmácsolásával a közönség betekintést nyerhetett a szobrászművész alkotótermébe, megtudtuk, miért igazabb a szobor, mint a festmény, vagy miért szükséges több bátorság az öntéshez. A fából és kőből készített, bálványszerű, az alapanyag természetes formáira, jellegzetességeire alapozó szobrokat felvonultató tárlatot a köztéri alkotások nagyméretű képmásai kísérik.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!