Tíz éve zenével a nemzeti öntudatért

– Különleges módon készül a TransylMania tízéves születésnapjára. Mit lehet tudni erről?

– Július 1-jén egy családi, baráti napra hívjuk a közönséget. A zenekar a magyar keresztény hagyományt vallja, így egy ilyen fontos ünnep nálunk a templomban kezdődik. A Makovecz Imre által tervezett vargyasi református templomban istentisztelettel kezdünk délelőtt tíz órakor, majd a Daniel-kastélyban folytatódik az ünneplés. A szűk költségvetés ellenére az a cél, hogy értékes dolgokkal foglalkozzanak azok, akik eljönnek velünk ünnepelni. Tehát semmi giccs, felszínes dolog nem lesz. Családoknak biztosítunk lehetőséget arra, hogy jól érezzék magukat egy nap. Lesz mindenféle a programban, ami a magyar érzéssel társul: lovaglás, íjászat, különböző kézműves foglalkozások. Négyféle ételt főzünk bográcsban. Három kiállítással készülünk: egy Barótról elszármazott festőművész, Incze Mózes huszonvalamennyi év után először állít ki itthon. Könczei Elemér, igen ismert karikaturista kiállítása is programba került, előadást is tart, sőt garantálja, mindenki nevetni fog. A harmadik kiállítás a TransylMania elmúlt tíz évéről szól, fotók és plakátok mesélik el, hogy mi történt velünk ez idő alatt. A fontosabb fellépéseinkről lesznek plakátok, ugyanis jó pár olyan helyszínre is eljutottunk, amely még a magyarországi zenekaroknak is ritkaság. Ilyen volt például a Budai várban az a terem, ahol a Nemzeti Filharmónikusok próbálnak: egy patinás történelmi hely, ahol előttünk könnyűzenei együttes csak az Illés lépett fel harminc évvel ezelőtt. Apró darabjai ezek egy tíz éves történetnek. Lesznek baráti fellépőink, meghívottjaink, este nyolc órától pedig mi koncertezünk. Lesz filmvetítés és táncház is.

– A születésnapi koncertre nehéz volt válogatni tíz év dalaiból?

– Három lemezünk leghangulatosabb dalait próbáljuk előadni, de a készülődő lemezről is eljátszanánk egy dalt.

– Július 1-jén lesz a buli, de tíz évvel ezelőtt június 27-én alakult meg a TransylMania. Hogyan is jött létre?

– Cseresznyés Szilamérnak, Csönyének jutott eszébe az egész, ő akart egy etno-rock alakulatot, amelyről az volt az elképzelés, hogy nemzeti legyen. Így gyűltünk össze néhány beszélgetésre, kezdetben mindannyian barótiak voltunk. Az első próbánk 2002. június 27-én volt, akkor már tisztán megfogalmazódott, hogy egy olyan zenekart akarunk, amely ápolja a nemzeti hagyományokat. Azt is letisztáztuk, hogy erdélyi lesz, vagyis nem nagyon akarunk mi dunántúli, vagy semmilyen más dallamokkal foglalkozni, hanem az erdélyit próbáljuk meg. Megpróbáljuk az eredeti formában bevinni a dallamokat, és úgy építeni melléjük muzsikát, hogy ne csorbuljanak. S ami a legfontosabb: olyan muzsikát akartunk csinálni, amely erősíti a magyar emberekben a nemzeti öntudatot. De nem mellveregetően, mint sok más zenekar. Nem kapudöngetően, hanem finomabban. Úgy gondoljuk, valamennyire sikerült. Azóta is ezeket a célokat tartjuk szem előtt. Tíz évvel ezelőtt még csak születőben volt ez az etno-rock stílus: egy-két nagy magyarországi együttesen kívül, akik már vagy húsz éve lefektették az alapokat, Erdélyben nem igazán volt erre precedens. A zenekarnak az alakulásától kezdve fél éven belül neve lett. Ehhez hozzájárult az a Duna tévés fellépés is, amikor Székelyudvarhely főterén ünnepeltük, hogy öt éves a Duna Tv, és néhány számot tőlünk is bejátszottak élőben. Akkor született a kapcsolat is a Kormoránnal.

– Apropó Kormorán, sokáig úgy emlegették a TransylManiát, hogy az „erdélyi Kormorán”…

– Valamilyen szinten megállja a helyét a kijelentés abból a szempontból, hogy a lefektetett céljaink közösek, de mindig is törekedtünk arra, hogy az eredmény más legyen. A hangzásunk is más: mi például használjuk a páratlan sántaritmusokat, igazából azok az igazi ősi ritmusaink. Ők egy-egy népzenei sort visznek be dalaikba, míg mi egész szövegrészeket, a Kormorán mindenhonnan vesz át dallamokat, mi meg csak tudatosan erdélyi dallamokkal foglalkozunk.

– Melyik volt a legjobb év? Egyáltalán határozhatunk meg ilyent az elmúlt tíz évből?

– Igen, egyértelműen igen. Több év volt igazából: 2004, 2005, 2006. Ez a három év volt, amikor a legtöbb koncertünk volt, és a legnagyobb érdeklődést váltottuk ki a közönségből. Emlékszem, hogy amikor volt a kettős állampolgársági népszavazás, egy hétig kint voltunk Magyarországon: turnéztunk az igenek mellett. Akkor jelent meg a második lemezünk, és elég jó hírverést kaptunk Magyarországon is. 2006-ban olyan év is volt, amikor egy hétre csak azért mentem ki Pestre, mert nyilatkoznom kellett. Akkor a zenekarnak voltak olyan tagjai, akik kimondottan a muzsikából éltek. Valószínűleg akkor kellett volna jobban mellé álljunk, lemondjunk más állásokat, mert valahol ott egy picit megtört az egész. Elindult a zenekar egy pályán, amit, ha akkor tartunk, talán valahol ott lennék, mint most az Ismerős arcok.

– Mit mondhatunk a jelenről?

– A TransylMania megint egy kicsit láthatóbb, ehhez a tavaszi néppártos turné is valamilyen szinten hozzájárult, 21 állomásos turnén vagyunk túl, s ilyenkor azért hallanak az emberek rólunk. Most pedig ott leszünk a legfontosabb nyári rendezvényeken: a Székely Szigeten, a Tusványoson, ott leszünk az EMI-táborban is. A Félszigetre soha nem sikerült eljutni.

Tagok:
Cseresznyés Szilamér – basszusgitár, ének
Cseresznyés Emília – ének, vokál
Pakott István – ének
Tókos Imre – gitár, vokál
Melkuhn Róbert – fúvós hangszerek
Gáspár Csaba – hegedű
Karácson Zsolt – dob

– Hány tíz évet adhatunk még a TrasylManiának?

– Mindenki abban reménykedik, hogy a TrasylMania olyan muzsikát alkotott eddig, illetve próbál a jövőben is alkotni, amivel mindig tud valami újat mondani a magyar embereknek. A TransylMania addig fog létezni, amíg úgy érezzük, hogy van létjogosultsága, amíg kell a magyar embereknek.