A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza számos programmal várja közönségét szeptemberben és októberben.
2012. szeptember 20., 16:292012. szeptember 20., 16:29
2012. szeptember 20., 17:062012. szeptember 20., 17:06
Reiner Péter különleges életútjának ismertetésére hívják az érdeklődőket szeptember 25-én egy rendhagyó könyv kapcsán. Márton Pál: Tiszta Beszéd – történetekkel Reiner Péter életéből című könyv főszereplőjét Grausam Géza mutatja be.
A Live Projekt Kft. szervezésében kiemelkedő és színvonalas élőzenei koncertre kerül sor szeptember 27-én Zorán és Zenekara előadásában. Az eseményen felcsendülnek munkásságának legjelentősebb dalai, illetve a legújabb lemezéről is elhangzik pár dal.
Október 2-án az egyik legismertebb magyar könnyűzenei énekes, Tamás Gábor koncertjére kerül sor. Ezt követően október 3-án és 4-én a Hahota színtársulat Légitámadás címmel ünnepi kabaréválogatással jelentkezik. Az előadással Székely M. Éva színművésznőt 70 éves születésnapján köszönti a társulat.
Két és fél évvel ezelőtt zsúfolt telt ház és óriási érdeklődés fogadta Csíkszeredában dr. Csernus Imrét, aki akkor első alkalommal tartott előadást városunkban. A Nyitott Akadémia szervezőit azóta sokan kérték, hogy hozzák el ismét a szókimondó, provokatív stílusáról híres pszichiátert, így idén őszre megszerveztek neki egy újabb körutat. Október 8-án Önismeret párkapcsolataink tükrében című előadását hallhatják az érdeklődők Csíkszeredában.
Október 10-én Maksa Zoltán jól ismert zenész-humorista szórakoztatja a csíkszeredai közönséget. Október 12-én pedig Koltay Róbert színész-filmrendező-humorista zenés-humoros önálló estjére kerül sor.
Az előadások 19 órától kezdődnek. Minden előadásra jegyek már elővételben kaphatók a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában. Nyitásrend: hétfőtől péntekig 11–13, 17–19 óra között.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!