
Kihirdette a csíkszeredai Nemzetközi Mini Jazz Fesztivál szervezőcsapata az általuk meghirdetett logópályázat nyerteseit, valamint véglegesítették a fesztivál végleges programját is. Az idei fesztiválon nem egy, hanem két sztármeghívott lesz, a logópályázaton pedig két első díjazott is van.
2012. március 25., 17:252012. március 25., 17:25
2012. március 25., 17:422012. március 25., 17:42
Nagyon sikeresnek minősíti a Mini Jazz Fesztivál új logójának megtervezésére kiírt pályázatát a szervezőcsapat. A fesztivál Facebook oldalán követhették az érdeklődők a pályázat lezajlását, amely – a szervezők szerint – nagyon nagy számú látogatót vonzott. Nem csak az érdeklődést tekintve volt sikeres, hanem a beérkezett munkák száma és minősége miatt is. Az összesen 128 pályamunkából 35 került be döntősnek, végül kilenc pályamunkát díjaztak. Mivel nagyon sok jó munka érkezett be, az eredeti elképzeléstől eltérve – miszerint egy első, egy második és egy harmadik díjat osztanak ki –, két első, három második és négy harmadik helyezett lett.
A pályázat
„Az elképzelés a meghirdetett pályázatnál nagyon hasonlít ahhoz a gyakorlathoz, amit a nemzetközi piacokon alkalmaznak. Mi nem egy alkotói pályázatot hirdettünk meg, ez elsősorban egy megrendelői volt, ami azt jelenti, hogy azt vesszük meg, amelyik nekünk tetszik. Amit a leginkább szigorúan akartunk szabályozni, az a potenciális jelentése magának a szimbólumnak, vagy ennek a jelentésnek a lehetősége. Tehát, hogy olyan munka készüljön, amihez mi utólag az adott asszociációkat könnyen hozzá tudjuk kapcsolni egy kommunikációs tevékenységgel” – magyarázta Szőcs Attila marketing-szakember, a logópályázat ötletgazdája. Mint elmondta, a döntést megelőzően három szakmai tanácsadót is felkértek véleménynyilvánításra, de a végleges döntés a szervezőké volt. Bár a pontok száma szerint Csergő Szabolcs munkája nyerte el az első helyezést, a szervezők közül nem mindenki tudta elképzelni, hogy ez a logó képviselje a fesztivált. Ezért döntöttek úgy, hogy Csergő Szabolcsnak átadják az elnyert díjat – 1000 lejt –, de végül egy másik pályázó, Fésüs Barna beküldött munkáját fogják a fesztivál logójaként használni. „Úgy gondoljuk, hogy az jobban tudja képviselni a meghirdetett értékeket. Fésüs Barna beleegyezett, hogy eladja nekünk a munkáját. Az általa tervezett logón egy origamiból készült kis trombita szerepel, és ha az origamiból indulunk ki, az nagyon sok kézenfekvő asszociációt hordoz. Erre könnyen fel lehet építeni egy kommunikációt” – véli Szőcs.
A szervezők által felállított rangsoron kívül közönségdíjat is osztottak, a legtöbb tetsziket kapott logó Rancz Zsolt munkáját dicséri.
„Sokkal több jó munka jött be, mint amire számítottunk. A beérkező pályamunkák esetében az is a pályázat sikerességét húzza alá, hogy fontos művészek és grafikusok is részt vettek, tehát megtisztelték a pályázatunkat azzal, hogy beneveztek” – összegezte a szakember.
A fesztivál
Nemzetközi sztárvendégekkel, gyermekprogramokkal és felnőtteknek szóló előadásokkal kiegészítve kerül sor június 29. és július 1. között a IV. Mini Jazz Fesztiválra, a rendezvény állandó helyszínén, a Mikó-vár udvarán. A fesztivál első napján, a „Majdnem” jazz napon a Jedam (RO), az Etnofalu (HU), valamint Fábián Juli, Sárik Péter és DJ Zoohacker (HU) lép fel. A napot jam session zárja. Másnap Let’s Play Jazz címmel tart előadást Mircea Tiberian zenész, a Bukaresti Zeneművészeti Egyetem jazz/pop tanszékének vezetője. A gyerekeknek interaktív zenei foglalkozás szerepel a programban.
A fesztivál második napján a Gereben Zita Quintet (HU), Luiza Zan és barátai (RO, USA) és a Harcsa Veronika Quartet (HU) lesz láthatóak-hallható a színpadon. A koncerteket jam session követi.
A zárónapon Márkus Tibor, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusa tart előadást Jazz a mindennapokban címmel. A gyerekek ezen a napon is interaktív zenei foglalkozáson vehetnek részt. Este a Bohém Ragtime Jazz Band nyitja a koncerteket, utána pedig a két nemzetközi sztárvendég, azaz Nik Bärtsch (CH), és a Club Des Belugas Quartet (DE) lép majd színpadra.
„Bärtsch-ék mély gondolati témájú jazzt, mondhatjuk úgy, hogy nagyon komoly jazzt játszanak. Szerettünk volna ugyanakkor egy kicsit modernebb jazzt is hagyni a végére, és ezt képviseli a Club Des Belugas. És ezért örülünk, hogy egy helyett kettő lett, mert két műfajt is be tudunk mutatni. Sőt az utolsó napon lép fel – amikor a hagyományainkhoz híven egy tradicionális jazzbanda is itt kell legyen – a Bohém Ragtime Jazz Band. Most ragtime lesz, nem dixiland, vde mindig vagy ez, vagy az, vagy pedig hasonlóan valamilyen tradicionális jazz, ami mindig kell legyen a fesztiválunkon. Zenében is mindig úgy próbálunk válogatni, hogy nagyon színes legyen a repertoár, mert úgy gondolom, hogy akkor jönnek el igazán sokan, ha minél több színt mutatunk meg. Hozzáfűzném még, hogy nekem azért tetszett a színes logó, mert ez a fesztivál színes és vidám” – mondta Szilágyi Nóra, a fesztivál főszervezője.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!