Szilveszteri utcabál Sepsiszentgyörgyön

Neves magyar és román előadók koncertjén bulizhatnak azok, akik Sepsiszentgyörgy főterén szilvesztereznek, de játék és sok más érdekesség is lesz az év utolsó, illetve az új év első napján.

Bús Ildikó

2011. december 28., 09:302011. december 28., 09:30

2011. december 28., 10:002011. december 28., 10:00

A 2010-es évet is ezrek búcsúztatták az utcán

Az óév búcsúztatása este 9-kor veszi kezdetét, a hangulatról a nagysikerű román énekesnő, Nicola gondoskodik, aki elmondta: nagyon szeret ide jönni, és a háromszéki emberek vendégszeretetéhez nincs fogható. Fergeteges koncertet ígér rajongóinak, ahol felcsendülnek a legismertebb slágerei, ahogyan a nemrégiben megjelent legújabb dala is. Nicola után az ír bulizenét játszó Selfish Murphy veszi át a Szabadság téri színpadot.

Delhusa Gjon régi és új slágereket hoz a közönségnek

Az óév utolsó koncertjét Delhusa Gjon adja. Az albán származású énekes 40 év munkáját hozza el a nagyközönségnek, eddig megjelent húsz albuma legsikeresebb slágereit énekli majd. A szilveszteri koncertet megelőzően a sztár fellép Kézdivásárhelyen is, de az egyik helyi vendéglő meghívottja is szintén ő lesz szilveszter éjszaka.

Színvonalas koncertet ígér a Zanzibár

A koncerteket az éjféli köszöntés és tűzijáték szakítja meg, ezt követően pedig a Zanzibár zenekar zúzza a színpadon, akik a Nem vagyok tökéletes, a Szólj már és a Táncolunk slágerek mellett elhozzák ebben az évben megjelent dalaikat is. Terecskei Rita, a zenekar énekesnője egy nemrégiben készült interjúban elmondta, hogy nagyon fontos számukra a sepsiszentgyörgyi fellépés, hiszen 12 évvel ezelőtt is jártak már itt, akkor még kezdő zenekarként, viszont mára már felnőttek a feladathoz, hogy egy igazán színvonalas koncerttel indítsák a 2012-es évet.

A koncertek között sorsolásra is sor kerül majd, ahol a támogatók nyereményei találnak gazdára.
Az idei szilveszteri utcabált Sepsiszentgyörgy önkormányzatának segítségével kizárólag helyi vállalkozók támogatásából szervezik meg, a vásári csárda pedig egész éjjel működik majd – tájékoztatott Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Egyesületének elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban

November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. november 04., szerda

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében

Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.

Több mint egymillió euró pénzmozgásait vizsgálják pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt Kovászna megyében
2026. november 03., kedd

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?

Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.

Mi lesz a beépített erkélyekkel az új építésügyi törvény nyomán?
Hirdetés
2026. november 03., kedd

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

December 24-e is munkaszüneti nap lesz Magyarországon
2026. november 03., kedd

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert

Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.

Villanypásztor alatt nyúlt át a medve, és megsebesített egy embert
2026. november 02., hétfő

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr

Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.

Házi őrizetbe került a rendőrök elől menekülő, kiskorú sofőr
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz

Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.

Minden feltétel adott, már csak pénz hiányzik a Hydrokov által tervezett nagy munkálatokhoz
2026. október 30., péntek

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet

Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.

Háromszék pulzusát vizsgálta az indiai nagykövet
2026. október 30., péntek

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén

Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.

Forgalomkorlátozásra kell számítani a sepsiszentgyörgyi temetők környékén
Hirdetés