Sanghaji mindennapok

Ki tudja, talán a „türknek”, „mogyernak” vagy „ungarnnak” nevezett őseink is járhattak itt Sanghajban? Meglehet. Erről azonban kézzel fogható tény nem maradt fent a régmúlt krónikáiban, azonban egy biztos, távoli őseink is büszkék lennének, ha leszármazottaik fiaival, lányaival találkoznának a kínai nagyváros utcáin, vagy táncolni látnák őket a színpadon.

A megérkezéskor még fullasztónak tűnt a 35 Celsius-fokos meleg majdnem kilencven százalékos páratartalommal, mikor kiléptünk a Boeing 747-es ajtaján. Másnap már ugyancsak ezen meteorológiai körülmények között táncolták végig fiaink és lányaink az egész napot.

Önellátásra vagyunk berendezkedve, szóval főzünk. Wolmart, Metró, piac és környékbeli európai arculatú és egyedi kínai üzletek szállítják a napi betevő alapanyagait. Ebédre vagy vacsorára már gőzölög a székely ízlésnek tökéletesen megfelelő töltött káposzta, paszulyleves, csirkepaprikás, vagy egyéb finomságok sokasága vár csalógatóan az asztalokon. A kenyér s az ízes lepény is megsül a wokban, a napi feladatot elvégző fáradt táncosok teljes megelégedésére.

Azonban az itteni ízek, a helyi kulináris inyencségek is kostolópróbára kerülnek. Van itt kérem minden, disznó, marha és csirkehús, mindenféle tengeri ketyere, rák, moszat, vízisikló, ismert és általunk nem ismert zöldségek, magvak, és még ki tudja mennyi minden, melyeknek sem eredetére, sem pedig használati módozatára nem sikerült rájönnünk.

A kínai eladó mondja azonnal az árat, azonban lehet még ő haragszik a legjobban, ha nem alkuszunk vele, így elő a számológépet, nyomni kell a gombokat, s az alku végére bizony, legtöbb esetben szép kis summát lehet lefaragni az előre megnevezett összegből. Ez érvényes majdnem mindenhol, mindegy, ha az ember paradicsomot, tyúkot, vagy esetleg órát, cigarettát szeretne vásárolni. „Si se”, köszönik meg a vásárlást s nyájas „nyi hao” üdvözléssel köszönnek el, hogy az ember még azt hiszi, teljes közösségi tagként fogadták el a rövid kézzel-lábbal való mutogatás után. Hiú ábránd, esetleg ártatlan idiótának néznek, hiszen a kínai ember másképpen gesztikulál és másképpen mutat meg valamit, mint mi, európaiak, esetenként ezek a kézjelek és mimikák teljesen mást jelenthetnek nekik, mint amit mi elképzelünk. Ez néha kisebb bonyodalmakhoz vezet, azonban a kínaiak kedves emberek, és sztoikus nyugalommal várják, míg el tudod nekik magyarázni, amit szeretnél, vagy pedig hangos kacagással jutalmazzák a nem kis fáradtsággal kialakított kommunikációs produkciót. Az angol nyelv nem jön számításba a legtöbb helyen, hiszen az átlag kínai polgár szókincse kimerül az egyszerű „helló” szócskánál.

Hogy milyen Sanghaj? Nyugodtan lehet hasonlítani bármelyik amerikai vagy európai nagyvároshoz, kitűnő úthálózattal, nagyon jól szervezett tömegközlekedéssel, egekbe érő felhőkarcolókkal és tiszta utcákkal, nagyon ápolt, rendezett zöldövezetekkel. Majdnem 22 millió ember lakja, főleg kínaiak, de a világ minden nációja fellelhető itt. Na igen. Az Expo Village, tehát az a negyed ahol az expo résztvevői laknak egy igazi „Bábel tornya”, székely és kínai, óceániai és arab, maláj vagy angol, indonéz és német, mind mind az itteni utcákat járja, együtt indulnak a buszokkal munkába, hogy nap mint nap szórakoztassák, informálják a pavilonjaikba belátogató közönséget, mely mondhatni szép számmal látogatja a világkiállítást.

Volt olyan nap, amikor több mint 600 ezer látogatója volt a rendezvénynek, nagy létszámban jöttek kiváncsiskodók a román pavilonhoz is. Naponta, reggel 10 és este 9 óra között huszonkét alkalommal csendült fel a székely, magyar, szász, avagy román muzsika, alkalmanként 15 percben, a színpadi koreográfiát a közönséget is bevonó közös tánc követi, nyugodtan mondhatom, a nézők legnagyobb megelégedésére. Táncolnak, énekelni próbálnak, tapsolnak, nevetnek, fényképeznek és filmeznek, gyönyörködnek a viseletekben, a muzsikában és táncainkban. Több óra hosszat képesek a nagy melegben sorban állni, csak hogy bejuthassanak az előadásokra. Így Románia pavilonja, mely a színpadon, a kultúrán keresztül, kiállítások és filmek vetítésének segítségével próbálja az országot bemutatni a kínai nemzetnek, az elsők között van a látogatottság szempontjából, mely nem kis dolog, figyelembe véve, hogy majdnem 250 pavilon és náció sorakozik fel mellette, mindenki a közönséget és a látogatót várva.

Itt már be van sötétedve, hiszen öt órával vagyunk előbb, mint otthon. Várjuk társainkat vacsorával, azokat akik a délutáni műszakban dolgoztak. Hamarosan érkeznek, biztos vagyok benne, mindenki a számítógép elé telepedve próbálja interneten elérni szeretteit. Mert bizony a fény és csillogás ellenére mindannyiunknak hiányzik a család, a barátok, az otthoniak, a székely hegyek. De holnap új nap jön, új felfedezésekkel, új kalandokkal...

Barátilag ölel mindenkit,
a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes