
Az Omega együttes lesz az idei Szent György-napok sztármeghívottja, jelentették be csütörtökön a városnapok szervezői. A sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóba interneten kapcsolódott be a világhírű magyar együttes két tagja: Benkő László és Molnár György, akik felelevenítették eddigi romániai, erdélyi koncertjeik hangulatát.
2012. január 26., 19:282012. január 26., 19:28
2012. január 27., 09:512012. január 27., 09:51
A múlt rendszerben csak a román városokban, Ploieşti-en, Piteşti-en, Bukarestben koncertezhettek, ám ezekre a fellépésekre is sok magyar fiatal elutazott. Sok évvel később egy székelyföldi polgármester mesélte el, hogy az atyai tiltás ellenére egy hétre elszökött otthonról, hogy élőben láthassa az Omegát, idézte fel Benkő László. Molnár György arra emlékezett, hogy Brassóban volt az első erdélyi fellépésük, és hogy a rácsos öltözőablakon keresztül, a titkosszolgálat embereit kijátszva 350 embert loptak be a nézőtérre.
Grubisics Levente a Szent György Napok egyik szervezője elmondta, idén az Omega párhuzamosan két ötvenéves jubileumi koncertsorozatot szervez: az egyik nagyobbrészt kőszínházakban zajlik és szimfonikus zenére épül, a másik a szabadtéri fellépésekből áll, ezeket a megrendelők fizetik, és a közönség számára ingyenesek. Ez utóbbi sorozat kezdődik április 29-én Sepsiszentgyörgyön,a Szent György-napok utolsó estéjén, majd szeptemberben a budapesti Hősök terén ér véget, ahova az együttes számításai szerint, egymillió ember gyűl össze. Az Omega Romániában eddig nem látott fény és hangtechnikával érkezik Sepsiszentgyörgyre, azzal, amivel tavaly Sting, Carlos Santana és a Scorpions együttes lépett fel.
Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövendőbe vezet. Kézdiszéket és Orbaiszéket követően ezúttal a történelmi Sepsiszéken folytatjuk turulmadaras emlékműveink számbavételét.
Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
szóljon hozzá!