Rendhagyó gólyabálnak lehettek tanúi a nézők péntek délután, amikor a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum gólyapárjainak előadásában Shakespeare halhatatlan szerelmeseinek története elevenedett meg a Szakszervezetek Művelődési Házában.
2012. november 10., 19:562012. november 10., 19:56
2012. november 10., 20:432012. november 10., 20:43
Az élethű díszlet, az óriáskivetítés, a fény és hangtechnika, továbbá az elegáns és elbűvölő ruhaköltemények, a szépen csengő párbeszédek, az élőzenés kíséret mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy egy színvonalas gólyabálnak lehessünk tanúi péntek délután. A művészetisek ezúttal Veronát elevenítették meg a színpadon, a Capulet-ház és a Montague-ház közötti örökös viszályt, valamint a két fiatal egymásra találását és tiltott szerelmük történetét. A próbákat úgy beleszőtték a történetbe a szervezők, hogy nem törték meg az előadás menetét, az az érzésünk is támadhatott, mintha színházban látnánk Shakespeare remekművét.
Miután elhangzott a musicalből jól ismert Lehetsz király című dal, a bálba készülő lányok jelentek meg a színpadon, akik kedves szavakkal beszéltek párjukról, bizakodván, hogy viszont látják őket majd a táncparketten. A fiúk szerelmek viszonzásaként dallal fejezték ki érzéseiket, a párok többsége angol nyelvű dalt választott, de három magyar dal is felcsendült.
A szerelemért már évszázadokkal ezelőtt is meg kellett harcolni, a kardos jelenetben Rómeó barátja, Mercutio életét veszti. Az előadásból természetesen a híres erkélyjelenet sem hiányozhatott.
Amíg a zsűri visszavonult meghozni döntését az elhangzottak és a látottak alapján, addig a színpadon a Shakespeare-darab végkifejletét, a haláljelenetet elevenítették meg. Ezt követte a tombolahúzás, ahol a nyereményeket a gólyák adták át a szerencsés nyerteseknek, majd levetítettek egy kis filmet, ami a próbák és a felkészítők során készült.
A zsűri döntése alapján a harmadik helyezést Gáber Orsolya és Ferencz Endre kapta, második díjban részesült Hegyes Orsolya és Sógor Zsolt, míg az abszolút nyertesnek, a Rómeó és Júlia-párnak Fazakas Imola Zsókát és Nagy Lászlót választották.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.
szóljon hozzá!