– Valamikor mindennapos vendég volt itt, Marosvásárhelyen…

– Nem voltam vendég, kicsit marosvásárhelyinek tartom magam, hiszen ifjúságom legszebb éveit töltöttem itt. 1993-ban elvégeztem a gimnáziumot Sepsiszentgyörgyön, érettségi után pedig rögtön felvettek a Színművészetire. Marosvásárhelyen éltem 1993-tól 2002-ig a boldog egyetemista koromat, és – ma már megszépítve a dolgot azt mondom – a boldog színészkoromat is. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem itt, nagyon szeretem ezt a várost, mai napig szívesen jövök „haza”.

– Megszépítve az emlékeket? Hogy kell ezt érteni?

– Nem voltak zökkenőmentesek az itt töltött színházi évadok. ’97-től 2002-ig voltam a marosvásárhelyi színház tagja, tizedmagunkkal kerültünk oda, akkor még Kovács András Ferenc szerződtetett le minket. 12-en végeztük el az egyetemet és 10-en kerültünk a Nemzetihez. Sikertörténet lett, négy évadban kiváló előadásokat hoztunk létre. Említhetem Kincses Elemér Ördögök című produkcióját, Novák Eszter Chioggiai csetepatéját, Szentivánéji álomját, Anca Bradunak a Tavasz ébredését és Elektráját. Ezek mind olyan előadások, amelyekről mind a szakma, mind a közönség nagyon jó véleménnyel volt. Tulajdonképpen jó társulat voltunk, természetesen az akkori nagyokkal együtt, de a pénzhiány és az álproblémák tönkretették a társulatot, ezért többen távozni kényszerültünk a Nemzetiből.

– Akkor lassan-lassan mindenki elszivárgott? Abból a színészosztályból ugyanis már senki sincs.

– Nem lassan-lassan. 2002-ben nem kaptunk hónapokig fizetést, belső feszültségek tették lehetetlenné a mindennapi munkát. Látva ezt a világvége hangulatot, Novák Eszter jött egy javaslattal, hogy a Honvéd Együttes színészeket keres, társulatot szeretne létrehozni, s szeretné, ha egy páran átszerződnénk. Akkor ebből a párból lett nyolc, és 2002. szeptember elsejétől elkezdődött egy másik sikertörténet, amelynek sajnos szomorú vége lett. Úgy nézett ki, hogy az a csapat egy nagyon felívelő pályát fog teremteni magának, de Novák Ferenc nyugdíjba vonulása után a felső vezetés mindent elkövetett, hogy a színészcsapatot tönkretegye, ellehetetlenítse. Ezért 2009-ben munkámat – mint művészeti vezető – értelmetlennek láttam folytatni, és felmondtam, sajnos a felmondásom a színészkar megszűnését eredményezte. Azóta nem vagyok állandó társulatnál, szabadúszóként tevékenykedem. De még talán annak sem mondanám magam, mert az elmúlt másfél évben két nagy színházi produkcióban voltam benne. Kisebb lélegzetvételű előadásokat rendeztem, és zenész barátaimmal bejártam Erdélyt, a szakmai életem másik fele pedig a KultúrPart, a szabadidőmet meg a feleségemmel és két gyermekemmel, Annával és Boldizsárral töltöm.

– A KultúrPart volt jelen a Félszigeten is…

– Igen. Ez egy kulturális honlap, amit a barátaimmal hoztunk létre 2010 októberében, a már évek óta nagy sikerrel működő KultúrPart.hu mintájára, amelynek az ügyvezető igazgatója vagyok. Az volt a szándékunk, hogy ez a kulturális kikötő ne csak informáló portál legyen, hanem hiteles, széles körben elérhető felület, ahol művész és közönsége, szolgáltató és felhasználó találkát adhatnak egymásnak. Hosszú távú cél, hogy a KultúrPart.ro oldalhoz kapcsolódóan élő közösség alakuljon ki. Az oldal szerzői és látogatói által pedig nívós, elismert és kulturális szempontból meghatározó médiummá váljon Erdélyben a KultúrPart.ro. A Félsziget igazgatójával, Bodor Lászlóval évek óta beszéltünk róla, hogy egyszer, ha úgy adódik, szívesen jövünk a fesztiválra. Ennek most jött el az ideje. Azt találtuk ki, hogy a budapesti Utcaszak társulattal tesszük színesebbé a Félsziget programsorozatát. Fontos volt a színházi program kialakításakor a nyelvi és kulturális sokszínűség, azaz, hogy mind az előadások, mind a workshop események nyelvtudás nélkül is érthetők legyenek. A workshopok dinamikus testtudati munkából, játékokból, majd karakterépítésből és maszkos improvizációkból tevődtek össze.

– Lehet fesztiválon kultúrát terjeszteni?

– Maga a zene is kultúra, de ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy lehet-e színházat csinálni, azt gondolom, hogy lehet, de nagyon nagy és nehéz feladat. Még akkor is, ha nem úgy éljük meg, hogy nagy siker, de ha 40–50 ember naponta találkozik a maszkosokkal, már megérte az erőfeszítést.

– Nem kívánkozik valamikor még Vásárhelyen fellépni?

– De készülök. Eljutottam a pályámon addig, hogy veszem a bátorságot és kiállok egyedül a színpadra. Érdekes darabnak fogok neki, a címe, Sex, drugs and rock n\' roll. Nagyon úgy nézi ki, hogy Szőcs Artúr rendezi majd, ő egyébként bolyais gimnazista volt, amikor én még itt színész voltam. Ő most már színész, rendező. Kiváló aktualitással bíró szöveget választottam, szól mindenről, amint a cím is mutatja. Szól a ma hajléktalanjairól, a fenntarthatóságról, környezetvédelemről, drogokról s a szexről. Természetesen arról is, hogy ez milyen veszélyeket hordoz magában. 12 nagyon jó kis figura, a rocksztártól a homelessig. 36 évesen úgy érzem, talán megértem arra, hogy egyedül is kimerészkedjek a színpadra. Ha a darab elkészül, akkor beülök az autómba, és szándékomban áll bejárni Magyarországot és Erdélyt vele.

– Mit gondol, hogy alakul az élete, ha itt marad Marosvásárhelyen?

– Szoktam filozófálni ezen. Azt gondolom, ha itt maradok, lehetett volna belőlem egy marosvásárhelyi színész, aki évente eljátssza a ráosztott szerepeket, és kész. Már kezdtem is berendezkedni erre: volt egy házam Marossárpatakon, egy tömbházlakásom Marosvásárhelyen. De nagyon elkezdett zavarni az, hogy nincsenek átjárások a színházak között, hogy a színházigazgatók nem látogatják más teátrum előadásait, az, hogy szabadúszó színész Erdélyben nem létezhet. Én egy nyughatatlan és energikus ember vagyok, így nem bírok sokáig egy helyben ülni. Sok minden érdekel, ezért sok mindennel foglalkozom. Ha itt maradok, nincs István, a király Csíksomlyón, nem születik meg a Bozgorok, a Szíkölök a KultúrPart és még jó néhány rendezvény Erdélyben.