Őszi Sokadalomra készülnek Kézdivásárhelyen

Várhatóan több kézművessel és több helyszínnel bővül az idei Őszi Sokadalom, amelyet augusztus 28. és szeptember elseje között tartanak Kézdivásárhelyen.

Rákosi Katalin

2013. július 05., 12:592013. július 05., 12:59

2013. július 05., 13:002013. július 05., 13:00

A rendezvény tavaly elérte célját, sikerült a régi idők vásári hangulatát visszavarázsolni a város főterére, idén pedig a szervezők arra törekednek, hogy több kirakodót és színesebb kínálatot biztosítsanak, és az átutazó turizmus bevonásával növeljék a vásárlóerőt. „Kettős ünnepnek mondhatók ugyanakkor a település napjai: egyrészt a kikapcsolódásról, szórakozásról szólnak, másrészt pedig Felső-Háromszék legnagyobb őszi vásáráról” – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.

A rendezvény tavalyi költségvetése 220 ezer lej, remélik idén sem haladják meg ezt az összeget, amelynek felét tavaly szponzorpénzből sikerül összegyűjteni. A kézműves vásár a Gábor Áron téren lesz „berendezve”, a kereskedők, akik árulni szeretnének, hétfőtől már jelentkezhetnek a hivatalban.

A  végleges program július végén kerülhet nyilvánosságra, de előzetesként Ménessy Kinga, a rendezvény főszervezője elárulta,  hogy augusztus 28-án este a kézdivásárhelyi Városi Színház évadnyitó előadással jelentkezik, valamint 29-én nyitókoncert is lesz a Vigadóban, Szulák Andrea, a Budapesti Operettszínház művésze fellépésével.

A szabad színpadi programok péntek estétől vasárnap estig zajlanak . Első este László Attila lép fel, utána a Kistehén Zenekar koncertezik. Ezt követően tekinthető majd meg Kolcsár József rendezésében  A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, melyet a Macskakő színjátszó csoport diákszínészei, és az erre a műsorszámra toborzott, több fordulón keresztül kiválasztott helyi szólisták viszik színpadra. A musical után a szintén helybéli Bumeráng együttes lép fel.

Augusztus 31-én a pop-dance műfaj kap főszerepet, amikor is a Groovehouse-szal találkozhat a közönség, utána az X-Faktorból ismert Baricz Gergő és zenekara énekel. Őket követi a Piramis együttes , majd az esztergomi Tűzkerék XT zenekar. Az estét egy alternatív zenekar zárja, a Tesztoszteron Zenei Alakulat, amely a Vigadó udvarán fog fellépni.  Vasárnap este Nagy Feró és a Beatrice énekel. A városnapokat a Hooligans együttes fellépése és tűzijáték zárja.

Fellépőkről és programokról részletesebben a www.oszisokadalom.ro honlapon lehet tájékozódni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna

Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
2026. március 13., péntek

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét

Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét
Hirdetés