
Fotó: Veres Nándor
Negyedik alkalommal tartanak opera- és operettgálát a Nagy István Művészeti Szakközépiskola szervezésében csütörtökön 19 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.
2013. június 11., 17:502013. június 11., 17:50
2013. június 12., 17:362013. június 12., 17:36
A rendezvény jó lehetőség az iskola ének szakos diákjainak a bemutatkozásra. „Dobos Krisztina katedrafelelős ének szakos tanárnő a fő szervező. Első alkalommal az iskola aulájában tartottuk a gálát, majd a támogatóinknak köszönhetően nagyobb térben, igazi színpadon tudjuk megszervezni” – mondta el Kirmájer Enikő, a Nagy István Művészeti SzakközépIskola igazgatója.
Ezúttal is az iskola felső tagozatos diákjai, volt diákok és tanárok lépnek fel, ugyanakkor Tímár Kinga és Bodó Csaba vendégénekesek produkciói színesítik az előadást. „Nagy alkalom egy ilyen kiállás a tanulóink számára, amikor tanáraikkal együtt léphetnek fel, előadhatják, amit tanultak, és hozzáadhatják saját magukat” – véli az igazgató az előadásról, amelyen a közönség híres operákból és az operettek legjavából hallhat majd dalokat. Jegyek a helyszínen kaphatók, felnőtteknek 10 lejbe, diákoknak és nyugdíjasoknak 5 lejbe kerül.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!