
Fotó: Bíró Zoltán
Rózsaszínes rézszőke, légiesség, letisztult, kifinomult formák vagy éppen szigorú egyenes vonalak – mindenképp a nőiességen és a fényen van a hangsúly: Görbe Éva mesterfodrász a 2014-es hajtrendet ismertette és mutatta be csapatával a hétvégén fodrászoknak tartott mesterkurzuson.
2013. december 02., 08:232013. december 02., 08:23
A Fodrász Világszövetségnél elsajátított jövő évi trendeket mutatta be az Éva Style szépségszalon a régió fodrászainak a Hunguest Hotel Fenyőben szombaton és vasárnap.
Amint azt Görbe Éva portálunknak is elmondta, Felvilágosodás a neve a 2014-es trendnek. „A világban végbemenő változást követi az új trend, háttérbe kerül a materializmus, és egy picit lebegünk. Rányomja a bélyegét mind az öltözetre, mind a hajviseletre” – emelte ki. A jövő évi trenden belül négy irányzatot különböztetnek meg. „Az első a fény. Képletesen az égi jelenségek segítségével – nap, hold, villám, napfogyatkozás – születik meg az érzéki, nőies 2014-es nő. A fémhatás a lényeg, ruhákon, ékszereken, hajszínben ez köszön vissza. Nagyon fogunk csillogni a következő évben, bejön az ezüst, arany, réz minden árnyalata. Színben nagyon domináns a rózsaszínes rézszőke. Ugyanakkor visszamegyünk egészen a negyvenes, hatvanas, nyolcvanas évekig. A vágások energikusak, excentrikusak, nincs az egész egy szintben, nem szigorú az alsó vonala. A hajszínek a dominánsak ebben az irányzatban: a hamvasbarna, a vörösrozsda, gyöngyház, lilásbarna, aranyszőke. A barna árnyalatokhoz pedig jöhetnek a fémes hatást kölcsönző csillogó neon, lila, zöldes, kékes árnyalatok” – magyarázta a mesterfodrász.
A következő irányzat a költőies, álmodozó, a pasztellszínek vannak előtérben. „Nagyon légies az egész, pezsgőszín, drapp árnyalatok, a hajszínekben is ugyanezeket találjuk, itt nincs erős vörös, zöld, kék tincs. A természetes szőkék, gesztenyék jönnek be, és a textúra nagyon finom. Az arcba nem jön be szigorúan, mintha lebegne az egész, olyan, mint az álmodozó hercegnők a mesékben.”
Mint elmondta, a harmadik irányzat a romantikus, csillogó románcnak nevezett trend, ezt a negyvenes évek inspirálják. „Diornak a New Look-ja rányomta a bélyegét a negyvenes évek divatvilágára. Gyönyörűen letisztult formák, hullámok, nagyon laza S-hullámok és Marcell-hullámok, színben akkor jött be a domináns vörös és a barnás árnyalatok, nagyon elegáns, kiegészítőként ide jönnek be a gyémántok, strasszok, szőrmék.”
A trend utolsó irányzatát a fehér-fekete dominálja. „Ez a Solar Eclipse, a megvilágosodás ebben is benne van. Ezt már lehet látni az üzletekben. Nagyon erős itt a fekete, ezt egészíti ki a piros. Nagyon letisztultak, simák, szigorúak, egyenesek a frizura-vonalak is.”
A kurzuson Görbe Éva mellett Lukács Edith, Bartos Piroska, Pui Imelda, Turcza Adrienn, Róth Ibolya, Lukács Henrietta és Füstös Magdolna kozmetikus működött közre, hogy a jelenlevők megismerjék az új trendet. Egy-egy modell frizurájának elkészítése közben felvetődött a kérdés bennünk, hogy mesterség vagy művészet ez az alkotási forma. „Túlléptünk már a mesterségen. Itt már formaelképzelés is szükséges, el kell tudja a fodrász képzelni, hogy ha egy tincset kiemel, levágja, hogy mikor visszahull, milyen lesz. Nemzetközi szinten már művészként emlegetik a stylisztokat, mestereket. Nem arról szól, hogy egyszerűen elkezdünk egy hajat vágni és azt befejezzük, hanem nézzük a kliens fejformáját, arcát és főként egyéniségét. Az egyéniség és a nőiesség mindenképp előtérbe kerül 2014-ben. Az előző években nagyon szigorú, túl futurisztikus, extrém, sima, lelapított hajak voltak a nőknél is, és egy kicsit az uniszex fele mentünk át. Pár éve kezdték hangsúlyozni, hogy vissza kell nőiesítsük a nőket. Tehát ne térjen ki az ő szerepéből, legyen gyöngéd, legyen nő, attól ő lehet egyéniség.”
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!