Gyergyóiak is indulnak a Budapest-Bamako ralin. A verseny változatos útvonalat, kemény versenyszakaszokat, rengeteg izgalmat és kalandot ígér.
Ha minőség terén hagynak is némi kívánnivalót maguk után a francia autóipar termékei, a formavilágra egy rossz szava sem lehet az embernek.
Kényelmes családi autók, luxusterepjárók, környezetbarát hibridek – manapság ezekkel asszociálják a világ egyik legnagyobb autógyártóját, amely lassan tizenöt éve már nem is tervezett igazán sportos modellt.
Az Európa-szerte bálványozott, rüsselsheimi gyárat megmentő Insignia annyira ráhajtott a hibátlanságra, hogy pont a nehezen felróható, minden bizonnyal véletlenül figyelmen kívül hagyott apró hibái teszik savanykássá az összképet.
A rovatból méltatlanul mellőzött munkatársainknak is megadjuk a lehetőséget a bemutatkozásra, elvégre a segítségük nélkül veszett ügyünk lenne.
Az elmúlt négy évben háromszor lett „aranyérmes” a Volkswagen valamely modellje a Nemzetközi Év Autója címért vívott megmérettetésen – legutóbb épp a kipróbált up! zsebelte be a trófeát. Ez nem lehet véletlen, gondolhatnánk – és nem is az.
Mi születhet abból, ha a németek egy minden apró porcikájában átgondolt, gondosan kifejlesztett koncepciója találkozik az egyre feltörekvőbb, minőségibb termékeket előállító cseh gyártó elképzeléseivel? A válasz egyszerű: a legkiforrottabb méregzsák a piacon.
Erős fegyver van a Toyota prémiummárkájának kezében – mind a szó negatív, mind a pozitív értelmében.
Utoljára a Duster bemutatója keltett akkora érdeklődést a Dacia iránt, mint az idén nyáron – pár hónapos késéssel – megjelent Lodgy. A családi egyterűek piacán kétségtelenül át fognak rendeződni az erőviszonyok, mivel az üdvöske tekintélyes előrelépést jelent a gyártó történetében.
Hiába tépázták meg a japán autógyártó megbízhatósági mutatóit a két évvel ezelőtti gáz- és fékpedálproblémák, a Toyotának sikerült talpra állnia.
Tényleg furgonban ülünk? Bizonyára, hiszen szokatlanul magasra helyezett az utasfülke, a jókora kormánykerék lapos szögben terül elénk, a hatalmas, osztott visszapillantó látómezejének egy részét pedig az általunk cipelt végeláthatatlan test tölti ki.
Több évtizedes zenei múlttal rendelkező „veteránok” és tehetséges fiatalok alkotják a Rust Projekt együttest, amelynek tagjai saját bevallásuk szerint „szívüknek kedves zenét játszanak leporolva, kicsit talán újragondolva, élőben, hangszereken, háttérsávok nélkül. Csak az emberek és a zene.”
Vigyázz vele, ez egy igazi bestia! – eme szavak visszhangzottak a fülemben, amikor egy kövér gázzal, ülésbe préselődve kivágódtam az utolsó brassói körforgalomból, rá a szinte végeláthatatlan hazavezető egyenesre.
Repetitio est mater studiorum – tartja a latin közmondás, ezért újra lecsaptam a szűk két hónapja górcső alá vett Aveóra. Csakhogy ezúttal a hengerekbe juttatott üzemanyagot nem szikra alakította mozgási energiává.
Ha az X-trail a japánok darabos, macsó szabadidőautója, a Juke pedig a piac különc mini-crossovere, akkor a Qashqai egyértelműen nem más, mint a laza elegancia és esztétikus vonalvezetés képviselője.
Ember legyen a talpán, aki össze tudja számolni a felfrissített Ford-haszonjárművek összes lehetséges konfigurációját. Mi – a gazdag kínálattól elámulva – ezúttal a Transitok két közkedvelt verzióját vittük próbaútra.
Nem izgatja magát különösebben a Renault, ha két, házon belül kínált, potom árú ellenfélről van szó. A lényeg, hogy hordják a portékáit, dőljön a pénz, emelkedjenek az eladási számok. A Logan mellett a régi-új Symbollal emelkednek is.
Megér ez fapadosan, egy erőtlen, kínlódó motorral több, mint tízezer eurót? Na, és tizenötöt jól felszerelve? Aligha, pedig bizonyos szempontokból jóval többet tud, mint a „nagyok”.
Ezzel majd jól eltángáljuk a B-szegmensbeli vetélytársakat – gondolták a Fordnál, és összehoztak valami egészen fenomenálisat.