Móka, játék, kacagás

Móka, játék, kacagás

Fotó: Iochom Zsolt

Színes programkavalkád várja a gyerekeket Csíkszeredában és környékén a gyermeknap alkalmából. Június 1. és 3. között számos kézműves-foglalkozáson, koncerten, kiránduláson vehetnek részt a gyerekek, és több bábelőadást is meg lehet tekinteni ebben az időszakban.

Péter Beáta

2012. május 30., 17:112012. május 30., 17:11

2012. május 30., 18:002012. május 30., 18:00


A Székelyföldi Megyék Családprogramja keretében Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola és a Csíki Anyák Egyesülete társszervezésében június elsején 10 és 13 óra között tartanak gyerekeknek szóló programokat a megyeháza oszlopterében. A Megyei Gyereknap néptáncoktatással kezdődik, Ádám Katalin vezetésével. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanárai kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, lehet nemezelni, gyöngyöt fűzni, faragni és természetes anyagokból játékokat készíteni. Ugyancsak az iskola tanárai tartanak hangszerbemutatót.

A Csíki Anyák Egyesületének tagjai arcfestésre várják a gyerekeket, fél 11-től pedig az egyesület hat lelkes tagja, akik maguk is kisgyerekes anyukák, Móra Ferenc műve alapján A három pillangó című bábjátékkal örvendezteti meg a kicsiket. A gyerekek részt vehetnek továbbá különböző társasjátékokon, gyermekjátékokon, lesz mozgó játszótér, légvár, vattacukor is. Ugyancsak ekkor kerül sor a Kedvenc játékom és Egy vidám gyermekkor portréja című pályázatokra beküldött gyermekrajzok díjazására.
 
Gyermeknap az új ifjúsági-szociális központ udvarán

Gyermeknap alkalmából, június 1-jén Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szervezésében a Petőfi utca 39. szám alatti ifjúsági-szociális központ udvarán lehet részt venni különböző programokon. 12 órától a MeseHetes zenekar tagjai közel másfél órán át a leghíresebb magyar rajzfilmek betétdalaival és több, Walt Disney-sláger magyar változatával szórakoztatják a legkisebbeket. Ezt követően 13.30-tól a Fakalinka és a pereputty című bábszínházi előadást tekinthetik meg a gyerekek a Boszorka Bábcsoport előadásában.


Előadások gyerekeknek a Csíki Játékszínben

A Csíki Játékszín is rendkívüli gyermeknapi programot kínál június elsején. Míg délelőtt 11 órától a Csodaforrás című előadás látható a nagyteremben, délután 2 órától a Hunyadi László Kamarateremben A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábjáték premierjére várják a legkisebbeket.

Bábelőadás, játszóház, póni

A városházán 10 és 11 órától a Kájoni János Megyei Könyvtár Fakalinka nevű amatőr bábtársulatának a Plüm-plüm és a sárkány című bábelőadását lehet megtekinteni. A csíkszeredai Talentum Alapítvány 16 órától szervez gyermeknapi játszóházat a Mikó-vár udvarán, rossz idő esetén pedig a Pinceklubban (a Hargita Megyei Kulturális Központ épületének alagsorában). A Meseország játszóházban is egész nap meglepetésekkel várják a gyerekeket. A Városi Parkban délelőtt 11 órától Cukorfalat, a mini póniló is felkereshető.

Gyereknap Gyimesben

A budapesti Ordasok Alapítvány helyi képviselői, Varga Zsuzsanna és Sára Ferenc – a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanári kara segítségével – idén tizenharmadik éve szervezi meg gyermeknapon Gyimesben, a megállói kultúrotthonban a gyimesi iskolák tánccsoportjainak találkozóját. A gyimesközéploki, valamint a gyimesbükki magyar iskolákból ebben az évben több mint 400 gyerek vesz részt a rendezvényen. A gyerekek kilenc órától szentmisére mennek, majd tíz órától a kultúrotthonban megkezdődik a néptáncbemutató, zenél a Zerkula zenekar. A nap folyamán a békéscsabai Bábika játszóház kézműves foglalkozásokat tart. 14 órától Tücsök Peti és Hangya Levi zenés gyerekelőadást lehet megtekinteni.

Napsugár Öttusa

Idén a Napsugár gyermeklap által 2010-ben elindított Napsugár Öttusa Bajnokság döntőjére kilenc megye 13 településének képviseletében 66 harmadik osztályos gyerek érkezik a csíkszentdomokosi Márton Áron Iskolába. A verseny 10 és 12 óra között zajlik, délután pedig történelmi és hagyományőrző témájú tevékenységeket tartanak.  

Kővirág a CsAkEgy-től

Június másodikán, szombaton a Csíki Anyák Egyesülete meghívására a Kővirág együttes koncertezik a csíkszeredai ifjúsági és szociális központ (Petőfi u. 39. sz.) udvarán. A belépés gyerekeknek ingyenes, felnőtteknek 6 lej. A koncert után megvásárolható az együttes Irgum-burgum Benedek – zenés-verses mese című, valamint A világ itt lakik (Kányádi Sándor megzenésített versei) című albuma. A koncert alkalmával sor kerül a Böngésző játék nyerteseinek díjazására is.


Automodell-verseny

Ugyancsak szombaton a Csíki Gyermekek Egyesület és a csíkszeredai Gyermekek Háza – a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal támogatásával – gyermeknapi amatőr automodell-versenyt és modellbemutatót szervez a Városi Parkban 11 órai kezdettel. A Hargita RC Off Road Kupa elnevezésű versenyre olyan 6–15 éves gyerekek jelentkezését várják a szervezők, akik rendelkeznek 1/10 méretarányú elektromos terepmodellel. A verseny és modellbemutató után 14 órától minden jelen levő, 6 évesnél nagyobb gyerek kipróbálhatja egy versenymodell irányítását távirányítóval. Bővebb információ a rendezvény partnere, az FX Racing MS Egyesület honlapján található vagy a 0744–174047-es telefonszámon igényelhető.  

Nyílt nap Kalibáskőn

A Kalibáskő Egyesület nyílt napot tart a Kalibáskői Erdei Óvodánál és Iskolánál. Rejtélyek mikroszkópon keresztül címmel foglalkozások kezdődnek 10, 11, 12, valamint 15, 16 és 17 órától Holló Edit biológussal. 11 és 15 órától kőzetismereti tanulmányi kirándulást vezet Mihály István geológus, 12 és 16 órától Tőke Árpád erdészmérnökkel növényismereti kiránduláson vehetnek részt. Délelőtt 10 órától és délután 4 órától Kopacz Erika angol nyelvleckét, 11 és 15 órától Kovács Ildikó román nyelvleckét tart. Délután 5 órától este 8-ig népi játékokba lehet bekapcsolódni. Este 8 órától csillagvizsgálásra hívják a gyerekeket. A nap folyamán lehet nemezelni, szőni, kipróbálni a fafaragást és a bútorfestést, valamint a kürtőskalácssütést és puliszkafőzést is. Esős idő esetén minden program elmarad.

Gyereknap felnőtteknek (is)

Vasárnap a felnőtteket is várják a Városi Parkba. A RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezete szervezésében 12 és 17 óra között számtalan szórakoztató vetélkedő és program várja az odalátogatókat, többek között lesz kötélhúzás, párnacsata-flashmob, Twister, zsákba futás, valamint a Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanárai hagyományos kézműves foglalkozásokat tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!