Több száz hullócsillagot lehet látni majd október 8-án este, ugyanis ekkorra várható a Draconida meteorraj maximuma. Erről a csillagászati jelenségről tart előadást szombat délelőtt Csíkszeredában az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület, majd közösen figyelik meg az esti jelenséget.
2011. október 06., 15:342011. október 06., 15:34
2011. október 06., 15:402011. október 06., 15:40
Egy üstökös törmelékfelhőjén halad át a Föld szombaton délután hat óra és éjfél között, ennek következtében több száz meteor is látható lesz az égen. Bár a Drakonidák láthatóságát nagyban befolyásolja majd a teliholdhoz közeli holdfázis, kedvező időjárás esetén látványos égi jelenségben lehet részünk.
„A Draconidák egy igazi XX. századi meteorraj, ugyanis az 1900-as évek előtt még nem létezett, pontosabban a meteorrajt létrehozó 21P/Giacobini–Zinner-üstökös korábban nem keresztezte a földpályát. A számunkra lényeges változások 1898 októberében történtek, amikor az égitest megközelítette a Jupitert, melynek gravitációs tere megváltoztatta az üstökös pályáját. Az akkor még ismeretlen égitest napközelpontja ezt követően már a földpályán belülre esett. Az ismeretlenség azonban nem tartott sokáig, mert a soron következő, 1900-as napközelségkor Michel Giacobini felfedezte az üstököst. Az 1913-as újrafelfedezés – ekkor Ernst Zinner találta meg – után jöttek rá a csillagászok, hogy az üstökös egy új meteorrajt hozhat létre, melyet a későbbi években többször is sikeresen megfigyeltek” – írja Sárneczky Krisztián, a Magyar Csillagászati Egyesület tagja.
Szombaton délelőtt 11 órától a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében a Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület Hogyan észleljünk a gyakorlatban? címmel előadásra hívja az érdeklődőket, amelynek keretében bemutatják a Drakonida meteorrajt is. Az egyesület tagjai délután a Madarasi Hargitára mennek az esti különleges csillagászati jelenséget megfigyelni. Aki kedvet kapott a megfigyeléshez, csatlakozhat a csoporthoz. Bővebb információt az egyesület elnökénél, Lőrincz Barnabásnál lehet igényelni a 0740–507307-es telefonszámon.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!