Jótékonysági koncert az árvízkárosultakért

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi zenészek, együttesek többsége színpadra lépett hétfőn este az árvízkárosultak javára szervezett jótékonysági koncerten. Kiderült, a városban jó néhány minőségi zenekar létezik. Ehhez képest nagyon kevesen jöttek el az eseményre.

Gergely Imre

2010. július 06., 17:442010. július 06., 17:44

2010. július 06., 19:072010. július 06., 19:07

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hiába a tényleg színvonalasra sikerült zenei rendezvény vagy a szokásosnál is jobban népszerűsített jótékonysági cél, nagyon kevesen foglaltak helyet a Művelődési Ház széksoraiban. Szemet szúrt például, hogy az esemény társszervezőjeként a város önkormányzata szerepelt a plakátokon, de ennek ellenére Nagy Zoltán alpolgármesteren kívül egyetlen helyi tisztségviselő sem volt a teremben.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Annak ellenére, hogy igen kisszámú közönség számára játszottak, a jótékonysági célt egy szóra felvállaló zenészek nem mindennapi produkciókkal léptek színpadra. A LariDante duó jó érzéssel játszott, melankolikus hangulatú dalokat adott elő, majd az este egyetlen \"idegenből érkezett\" sepsiszentgyörgyi-csíkszeredai együttese, az Inocsenyka lépett fel jazzrockos, alternatív számaival.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Jó néhány ismert gyergyói zenészt vonultatott fel a Steam, majd a Ringtone is, akik ismert slágerekkel szórakoztatták a közönséget. A gyergyói dobosok is igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Az est fénypontját az egyre népszerűbbé váló No Sugar szolgáltatta, akik saját számaik legjavát mutatták be.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A koncerten 610 lej gyűlt az árvízkárosultak megsegítésére kiállított urnába, közölte Bányász József, a Caritas katasztrófaprogramjának koordinátora. A gyűjtés során szombaton a három fontosabb gyergyószentmiklósi áruházban összesen 1523 lej pénzadományt gyűjtöttek. A gyergyószéki templomokban 31 000 lej folyt be.

A legbőkezűbbek a csomafalviak voltak, ott vasárnap több mint 3500 került a perselyekbe. Az egyházmegyében összességében pedig mintegy 60 000 euró adomány folyt be. Ezt fordíthatják a magyarországi és romániai árvízkárosultak megsegítésére.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az eseményen két dolog még kiderült. Várhatóan pár héten belül újabb jótékonysági gyűjtésre kerül sor a templomokban, amelyet ezúttal teljes egészében a székelyföldi és moldvai árvízkárok enyhítésére fordítanak.

Másrészt pedig ennyi jó együttest látva már most felmerült az ötlet, hogy csak gyergyói fellépőkkel kell megszervezni majd egy zenei fesztivált. Erre persze még nincs eldöntött, konkrét időpont.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
2026. október 27., kedd

Lövedékekre bukkantak a földgázvezeték lefektetése közben

Kilenc, a második világháborúból származó, 45 milliméteres páncéltörő lövedéket találtak kedden a Hargita megyei Gyergyóhodoson, a földgázvezeték lefektetése közben. A lőszereket a tűzszerészek elszállították.

Lövedékekre bukkantak a földgázvezeték lefektetése közben
Hirdetés