Jelentkezhetnek a zenekarok a Diákegyüttesek Találkozójára, melyet idén a Szent György Napok keretében szerveznek meg. A rendezvény célja a fiatal, tehetséges zenészek megismertetése a közönséggel.
2012. március 20., 12:392012. március 20., 12:39
2012. március 20., 13:282012. március 20., 13:28
Április 26-án, a Szent György Napok keretében kerül sor idén a Diákegyüttesek Találkozójára Sepsiszentgyörgyön. A zenei tehetségkutató az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett a diákegyüttesek körében, színvonalas versennyé nőtte ki magát, idén a városnapok koncertsorozatát is megnyithatja, így csütörtökön a zenekarok élesben a színpadon bizonyíthatnak a város előtt.
A rendezvény célja a fiatal, tehetséges zenészek bemutatása a nagyközönségnek és további fellépési lehetőséget biztosítani a zenekaroknak más fesztiválokon. A diákegyüttesek délután lépnek fel a közönség előtt, a nap végén a rendezvény díszvendége, a magyarországi Kalapács zenekar koncertezik Best of Pokolgép című műsorával.
A szervezők elmondták, a versenyen idén nincs stílusbeli kötöttség, de az egyedi megszólalás fontos szempont. A lebonyolítás során a szakmai zsűri elsősorban a kreativitást, eredetiséget és az előadásmódot értékeli. A verseny az élő zenéről szól, a kiválasztott résztvevők professzionális körülmények között mutathatják be zenei tudásukat egy nagyméretű színpadon, profi hang- és fénytechnika mellett. Jelentkezni legkésőbb április 4-éig lehet az EMI oldalán.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
szóljon hozzá!