November 12-én Gyergyócsomafalván fitneszmaratonra kerül sor, amely keretében három órán át két oktatóval gyakorolhatják, illetve ismerkedhetnek meg a résztvevők a kangoo, az aerobic és a zumbaa mozdulataival.
2011. november 09., 17:502011. november 09., 17:50
2011. november 09., 18:282011. november 09., 18:28
Bíró Anita, a maraton szervezője elmondta, a megszakítás nélküli három órás mozgás célja – azon kívül, hogy a résztvevők minden porcikáját megmozgassa –, hogy mindenki tudja kiválasztani a számára megfelelő mozgásformát. Hozzátette: több visszajelzést kaptak, hogy nincs ideje az embereknek elmenni minden órára, így a fitneszmaraton során három az egyben, mindegyiket kipróbálhatják.
A sporteseményt szombaton 16 és 19 óra között rendezik meg a helyi tornateremben. A szervező felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy mindenki vigyen magával kényelmes ruhát, sportcipőt és persze három órás aktív mozgásnak megfelelő vizet. Megjegyezte, a kangoorésznél természetesen mindenki számára adnak speciális cipőket. A kangoot Tokos Emő, gyergyóújfalvi tornatanár fogja tartani, a zumbaarésszel pedig Bíró Anita közvetítésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A maraton szervezője megjegyezte, a kitűnő zene nemcsak a talpalávalót, de a jókedvet is fogja biztosítani.
A szervezők kortól, nemtől függetlenül várják a kíváncsi érdeklődőket, akik szeretnének gyakorlatban is megismerkedni ezekkel a stílusokkal, és szeretnek mozogni. A háromórás maraton ára 15 lej. Ez az összeg marad azok számára is, akik csak egy órára lennének kíváncsiak. Jelentkezni és bővebb információt kérni a 0754–487888-as vagy a 0727–779446-os telefonszámon lehet.
Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.
Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.
Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!