
Harmadik helyezést ért el Veres István kézdivásárhelyi szakács a Top Chef Románia gasztronómiai vetélkedőn. A versenyt Alexandru Iacob nyerte, aki ígértéhez híven háromezer euróval támogatja barátja, kollégája további álmait.
2014. január 22., 11:352014. január 22., 11:35
A fiatal versenyzők már a finálé előtt eldöntötték, hogy bármelyikük is nyeri el a 30 ezer eurós fődíjat, támogatni fogja a másikat, hogy megvalósíthassa álmait. A kézdivásárhelyi szakács négyszáz jelentkező közül került be a műsorba, és élete egyik legnagyobb eseményének tartja a szereplést, annak ellenére, hogy nem ő nyerte a fődíjat. Az adás után a sajtónak nyilatkozva elmondta: mindenkivel összebarátkozott a műsor alatt, és nem vetélytársként, hanem kollégaként nézett rájuk. Istvánt végig dicsérte a zsűri, illetve a közönségnek is tetszett mindaz, amit hétről hétre felsorakoztatott az asztalon.
Veres Géza, a 28 éves szakács édesapja, a kézdivásárhelyi Vadrózsák vendéglő tulajdonosa elmondta: nagyon büszke a fiára, számára ő a győztes. István egyedüli magyarként került a döntőbe, a versenyre pedig – mint korábban mondta – gondolkodás nélkül nevezett be, hiszen imád főzni. Veres István gyerekkora óta a konyha világában él, turisztikai-vendéglátóipari egyetemen végzett, több neves külföldi vendéglő konyhájában is megfordult már.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.
szóljon hozzá!