Hamvazószerda és „kövércsütörtök”

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Hamvazószerda a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt első napja. E negyven nap a keresztények számára bűnbánati időszak, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek Jézus Krisztus feltámadása, a húsvét megünneplésére. A hagyomány szerint a hamvazószerda utáni csütörtököt „kövércsütörtöknek” vagy „zabálócsütörtöknek” nevezik, ebből az alkalomból néhány étterem tárt kapukkal várja a „zabálni” vágyókat.

Rédai Botond

2011. március 08., 13:322011. március 08., 13:32

2011. március 08., 14:282011. március 08., 14:28

Hamvazószerda az őskeresztény hagyományból merít, a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Még ma is őrzik ennek emlékét: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán és nagyböjt első vasárnapján keresztet rajzol a hívek homlokára, annak bizonyságául, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

A 7. században alakult ki a mai gyakorlat, hogy a nagyböjt kezdetét a böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdára tették. Így hamvazószerdától húsvétvasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el, ugyanis a közbeeső hat vasárnap nem böjti nap.

Miért éppen negyven napig tart a nagyböjt? A Szentírásban számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai-hegyen, és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében.

A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés kifejeződését szolgálja, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását. Nagyböjtben a keresztények különös figyelmet fordítanak a szegények megsegítésére is.

Idén is megszervezik a Falánk Csütörtököt

A hagyomány szerint annak ellenére, hogy a húsvéti negyvennapos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük, ekkor ismét szabad húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás „kötelező” volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is. Húsvétig az utolsó alkalom a kiadós étkezésre.

A Gastromedia szaklap és a www.gastromedia.ro portál idén is megszervezi a Falánk Csütörtök akciót, amellyel a kulturált étterembe járás hagyományát kívánják erősíteni. „A mai gazdasági helyzet a vendéglátóipart és a turisztikát sújtotta legjobban, csökkent a külföldi vendégek száma, ezért próbálunk akciónkkal a hazai fogyasztók felé fókuszálni” – olvasható a szervezők felhívásában.

A Falánk Csütörtököt március 10-én tartják. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó éttermek és vendéglátó egységek az ételfogyasztás árából 50 százalék kedvezményt adnak, vagy svédasztalos kínálatok esetében kedvezményesen 25 lejes áron kínálnak korlátlan fogyasztást. A tavalyi tapasztalat alapján érdemes lesz a kiszemelt éttermekben előre telefonon vagy e-mailben helyet foglalni.

A részt vevő vendéglátó egységek címét és elérhetőségeit a www.gastromedia.ro/falank portálon lehet megtalálni. Az akciónak helyt adót legtöbb vendéglő Székelyudvarhelyen és környékén található, ugyanakkor gyergyószentmiklósi és háromszéki résztvevő is akad. Csíkszeredából csupán egy vendéglátó egység csatlakozott a felhíváshoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés