
Fotó: Bartos Lóránt
Oltszemen már javában készülődnek a kicsik és nagyok az év egyik legszebb ünnepére, a kis Jézus születésének napjára. Vidám és bennsőséges hangulatban dolgoztak az apró kis kezek a Makkai Sándor I–IV. osztályos iskolában és óvodában.
2010. november 27., 10:122010. november 27., 10:12
2010. november 27., 11:362010. november 27., 11:36
Miért készítünk adventi koszorút? Miért éppen négy gyertyát gyújtunk meg? Mit jelent a karácsony? És még sorolhatnánk a gyerekek makulátlan elméjében, főként december közeledtével megfogalmazódó kérdéseket, melyekre mind-mind választ kaphattak az óvó- és tanítónőktől a kézműves tevékenységeket megelőzően. Az óvodások és kisiskolások örömmel szívták magukba a közelgő ünnep békés hangulatának örömét, és lelkesen próbálták ki magukat mindenféle karácsonyi dísz készítésében.
A gyerekek megbizonyosodhattak, hogy a csillogó-villogó üzleti áruk megvásárlása nélkül is fel lehet dísziteni a karácsonyfát, és ünnepi hangulatot lehet varázsolni az egész házba, s mindehhez nem kell más, csak a természet adományait és kincseit felhasználni. A gyerekek a különböző sarkokban pedagógusi segítséggel adventi koszorút készítettek, gipszből készített díszeket festettek, de azt is megtanulhatták, hogy miként lehet komlószárból gömböt, szénából pedig csillagot varázsolni és fantáziájukat szabadon engedve megismerhették annak a titkát, hogy a termések hogyan válhatnak egyedi díszekké.
Az aprólékos munka meghozta gyümölcsét, és minden egyes darab bizonyította, hogy karácsony előtt nem kell az üzletbe szaladni fényes gömbökért, mert hiszen mindennél szebb az, amit mi magunk készítünk. És így talán nemcsak tárgyakkal, hanem személyes kis történetekkel és azok üzeneteivel is megtelik a családi ház a szeretet ünnepén. A pedagógusok és a gyerekek egy karácsonyi vásárt szerveznek november 30-án: értékesítik az általuk készített díszeket. A vásárról – amelynek bevételét az iskola számára ajánlják fel – a szülőket, valamint a falu lakóit az általuk készített meghívók szétosztásával értesítik.
Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.
Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.
Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
szóljon hozzá!