Gyerekek életét mentette Afrikában

Dr. Pongrácz Mária még Kongóban szeretett bele a csillogó szemű afrikai gyerekekbe

„Családorvos voltam és vagyok. 2009-ben személyes okok miatt kerestem azt a helyet, ahova el tudok vonulni, de ahol szükség van orvosi ellátásra is. Így kerültem Kongóba, ahol egy hónapot töltöttem, majd múlt év végén a Közép-afrikai Köztársaságba” – kezdi a doktornő, aki szerdán este a Szent Balázs-estek keretében számolt be afrikai gyermekmentő missziójáról.

Szurtosak, koszosak, de édesek

A doktornő egy hónapot töltött 2009-ben Kongóban, ahol akkor is, most is polgárháború dúl. Ottlétük alatt ENSZ-katonák felügyelték a munkát és vigyázták az orvosok biztonságát. Az önkéntes orvosok pedig mozgó klinikán gyógyították a betegeket, hiszen abban az országban az egészségügy és az egészségügyi ellátás csak elméletileg létezik. „Lehetetlen megelőzni a fertőző betegségeket (AIDS, malária, hasmenés), hiszen a legelemibb higiéniai feltételek is hiányoznak. Az országban az átlagéletkor férfiaknál 16,2 nők esetében 16,8. Ottlétem alatt idős emberrel gyakorlatilag nem is találkoztam” – sorolta kongói élményeit a doktornő, aki csapatával olyan területekre jutott el gyógyítani, ahová autóval nem lehetett eljutni. 500 000–700 000 ember zsúfolódott egy-egy menekülttáborba, és hónapokig, sokszor évekig ott éltek.

„Koszosak, szurtosak, mocskosak voltak a gyerekek, de édesek” – mondja mosolyogva Pongrácz doktornő, aki Kongóban szeretett bele a kis afrikai gyerekekbe, így nem volt kérdés, hogy ismét visszatér, ha nem is ugyanoda.

Az éghajlattól, az alvatlanságtól szenvedett

Múlt évben szeptembertől december közepéig a Közép-Afrikai Köztársaságba tért vissza a marosvásárhelyi doktornő, most már az Orvosok Határon Határok nélkül (MSF) szervezet segítségével. A Csád melletti határon ezúttal egy egészségügyi központban dolgozott egy nemzetközi csapattal. „Nagyon szegény ország, az államok 182-es listáján a 179. helyet foglalja el. Kongóhoz viszonyítva az éghajlat szempontjából sokkal rosszabbak voltak a viszonyok. Kongóban 1000 méter magaslaton fekvő fennsíkon laktunk, dolgoztunk, tehát nem volt forróság, nem voltak szúnyogok. Ezúttal azonban 38–42 fok volt – az esős évszak ellenére – meg is ittam 4–5 liter folyadékot naponta” – mesélte a doktornő, aki a meleg mellett a szúnyogoktól és a minden második napos éjszakai ügyelettől szenvedett. A nemzetközi csapatban a kollégákkal angolul, a betegekkel pedig franciául beszélt, ugyanis az ország valamikor francia gyarmat volt, így a hivatalos nyelv is ez.

Igazi továbbképző volt az afrikai „kiruccanás”

Az afrikai országok közül pont ott a legnagyobb a gyermekhalandóság, 1000 öt éven aluli gyerekből 180, 190 meghal. A betegekre pedig alig jut orvos. A 2008-as adatok szerint 331 orvos dolgozik az egész országban, Romániában csak Maros megyében ennél több van. „Családorvosként továbbképzőnek is felfoghatom ezt az afrikai missziót, hiszen ismereteim legmélyén kellett kutassak sokszor, hogy felismerjek egy-egy nálunk ismeretlen tünetet, betegséget” – magyarázza a doktornő, aki Kongótól eltérően legutóbb egy egészségügyi központban dolgozott, ahol kórház, járóbeteg-rendelő, szülőszoba, laboratórium működik. Nem csoda, hogy a központba 60 kilométerről, de még a szomszédos Csádból is érkeztek emberek orvosi segítségért.

A gyógyítás mellett egészségügyi neveléssel is próbálkozott a doktornő

„Az esős időszakban ott a fő betegség a malária, ami a felnőttekre nem életveszélyes, de a gyerekek szempontjából igen. Ott tanultam meg, miként kell egy ilyen betegségben szenvedő gyereket ellátni. A malária ellen védekezni leginkább szúnyoghálóval lehet, de az ottani emberek nem igazán tudták megérteni, mire jó az. Azt hitték, csak a mi faxnink, hogy használni kell. Erről tartottunk felvilágosítást, de egészségügyi nevelés szintjén a terhességmegelőzéssel, az óvszer használatával is foglalkoztunk, rengeteg az AIDS-es, a nemi beteg, a hepatitises. De az éhhalál küszöbén álló gyerek is gyakori volt. Jöttek hozzánk 1 éves gyerekkel, aki három kiló volt” – mesélte Pongrácz doktornő.

Szándékszik visszamenni

„Voltak ijesztő dolgok is. Ha kimentünk a tábor területéről, félóránként kellett jelentenünk, hogy hol vagyunk, mit csinálunk, mert ott gyakori az emberrablás is. Mindig volt nálunk egy biztonsági pénz, security money, amit nem szabadott elkölteni. Arra volt, hogy ha megtámadnak, adjuk oda, hátha cserébe elengednek, ugyanis az MSF különben nem fizet váltságdíjat” – tette hozzá.

„Habár kilenc hónapra szólt a szerződésem, három és fél hónap után hazajöttem. Erre volt fizikai és lelki energiám, főként mert első missziós voltam. Semmiképpen sem tartom kudarcnak ezt az eredményt, és szándékszom visszamenni” – mondta pozitívan az afrikai gyerekek nagy rajongója.