Erdély hazataláló ízei

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Minden napra egy praktikus recept a hazataláló ízek világában – talán így jellemezhető tömören az Erdélyi Konyha 2014-es kalendáriuma. A kiadványról az Erdélyi Konyha főszerkesztőjével, György Ottiliával beszélgettünk.

Péter Beáta

2013. december 05., 20:132013. december 05., 20:13

2013. december 05., 20:402013. december 05., 20:40

Az évről évre megjelenő Erdélyi Konyha Kalendárium fő célja, hogy a háziasszonyoknak ötleteket adjon a mindennapi főzéshez. Maga a szerkezete is olyan, hogy napokra lebontva ajánlja a recepteket akár tapasztaltabb háziasszonyoknak, akár kezdőknek, akár azoknak, akiknek kevés idejük marad a főzésre és arra, hogy kitalálják hogy nap mint nap mi kerüljön az asztalra. Míg a tavalyi kalendáriumban megőrzött recepteket közöltek, most inkább a praktikusságra fektették a hangsúlyt.

„Minden évben egy picit másabb a kalendárium. Ha valaki forgatta például a tavalyit, akkor tudja, hogy a tájegységekre fókuszáltunk benne, az volt az ötlet, hogy Erdély különböző tájegységein felkutassuk a hagyományos ételek receptjeit és megosszuk ezeket. Az idei kalendáriumnak egy kicsit más a célja, hasonlít a 2012-eshez, de azt tudom mondani, hogy ez a legjobb kalendáriumunk az elmúlt években, a képek és tartalom szempontjából is” - mondta el György Ottilia.

Az idei kalendárium lényege, hogy olyan hozzávalók szükségesek az ajánlott ételekhez, amelyek térségünkben is megtalálhatók, ugyanakkor minden hónapnál épp a szezonális hozzávalók szerepelnek a receptekben. „Mindenképp cél, hogy a hagyományos ízvilágot kövessük, és ne rugaszkodjunk túlságosan el más népek ízei és konyhája felé. Ezt meg is tudtuk az idei kalendáriumunkban valósítani.”

A kalendáriumban Erdély különböző városaiból tizenkét szerző osztotta meg receptjeit. „Összekovácsolódott a csapatunk, a lányok közül, akik főznek és akiknek a receptjeiből összeállítottuk a kalendáriumot, mindenki tudja, hogy melyek azok az ízek, amelyeket az erdélyiek leginkább kedvelnek, és melyik az a hagyományos vonal az étkezésben, amire nagyobb a kereslet, vagy úgy látjuk, hogy az olvasók kedvencei.”

A gasztrotörténetek és az adott hónap ünnepeiről, hagyományairól szóló írások mellett minden recept mellett különböző tippeket adnak a szerzők, hogyan lehet az adott receptet variálni. „Ezek nem „kőbe vésett” receptek, ajánlunk különböző változatokat is. A sütemények és torták kivételével a levesek és főételek esetén nem kell a dekákat és grammokat szigorúan betartani, sem a ízesítést, mindannyian más ízléssel rendelkezünk, van, akinek a kapor ízlik, van, akinek a tárkony. Nagyon sok ilyen főfogás van ebben a kalendáriumban, amit érdemes kipróbálni különböző kombinációkban, de ami jó, hogy bár különlegesek a kombinációk, az ízek hagyományosak. Igazából hagyományos receptek ezek újszerű ruhába öltöztetve” – összegzett a főszerkesztő.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.

Vidéken is elkezdődnek a víz- és szennyvízhálózat-építések
2026. március 13., péntek

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában

Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.

Útlezárásra lehet számítani március 15-én Csíkszeredában
2026. március 12., csütörtök

Kezdődhet a víz- és csatornahálózat építése Szécsenyben és Csibában

Aláírták a kivitelezési szerződést a Csíkszeredához tartozó Szécseny víz- és csatornahálózatának építésére, a csibai városrészben pedig vízhálózat készül a beruházás részeként. A Harvíz Rt. óriásprojektjének első munkálatai kezdődnek.

Kezdődhet a víz- és csatornahálózat építése Szécsenyben és Csibában
Hirdetés