Csernus Imre ismét provokál

•  Fotó: Koszta Ferenc

Fotó: Koszta Ferenc

Sokat tanultunk, nevettünk és kicsit még féltünk is legutóbb, amikor Magyarország talán legprovokatívabb pszichiátere nálunk adott elő. A nyers stílusáról és csípős nyelvéről ismert szakember most visszatér hozzánk, előbb Marosvásárhelyen, majd Csíkszeredában ad elő.

Szász Cs. Emese

2012. október 02., 15:012012. október 02., 15:01

2012. október 02., 15:252012. október 02., 15:25

A Nyitott Akadémia sorozat keretében látogat Erdélybe Csernus Imre. A pszichiáter igazi megosztó figura: sokakat nagyon megragad a személyisége, mások elemi ellenérzésekkel viseltetnek iránta, csak közömbösen nem hagy senkit. Előadásai mindig zsúfoltak, A nő és A férfi című könyve eddig több mint háromszázezer példányban fogyott el. Azt mondják, „krízisember”: ha nagy a baj, gyakran megdöbbentő hatékonysággal tud segíteni, sok, mára felépült szenvedélybeteg köszönheti neki az életét.

A bátrabbak a színpadon beszélgethetnek Csernussal

A pszichiáter az interaktív előadások híve, ezt megtapasztalhattuk két évvel ezelőtt is, amikor sokadik unszolásra egy harmincas fiatalember ment fel hozzá a színpadra, a közönség pedig az ő példáján keresztül ismerkedhetett az intimitással – persze nem túl intim körülmények között. Igen, a pszichiáter általában megdolgoztatja a közönséget is, illetve annak egy-egy merészebb tagját, aki hajlandó beszélgetni vele. Ezúttal is izgalmas témával várja a lélek dolgai iránt érdeklődő közönséget Csernus, előadásának címe: Szembenézni önmagunkkal.

Szembenézni önmagunkkal nehéz feladat

„A tudomány ma már egyre több területen bizonyítja, hogy a külső és belső folyamatok nem választhatók el egymástól. Addig nem számíthatunk külső körülményeink javulására, amíg saját magunkban rendet nem tettünk, bizonyos lelki problémáinkat meg nem oldottuk, a minket akadályozó belső korlátainkat át nem léptük. A külvilág ugyanis tükör, melynek képe csak akkor változik meg, ha megváltoztatjuk azt, amit tükröz. Szembenézni önmagunkkal nehéz feladat, amelyhez őszinteség és bátorság szükségeltetik. Őszinteség, hogy végre meglássuk és kimondjuk azt is, amit eltitkoltunk saját magunk előtt is. És bátorság, hogy felvállaljuk a szükséges változásokkal járó átmeneti bizonytalanságot és fájdalmat. Ha azonban képesek vagyunk rá, akkor átalakul az egész életünk” – írják az előadásról a Nyitott Akadémia szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.

Dedikál is a doki

Csernus Imrét erről a nehéz, de izgalmas útról hallgathatjuk meg október 6-án, szombaton 19 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében, ahol majd a Nyitott Akadémia sorozat könyveit is kedvezményesen lehet megvásárolni, többek közt a provokatív pszichiáter által írt kiadványokat is, amelyeket kérésre dedikál. Az előadásra jegyek már kaphatók a Kulcslyuk Könyvesboltban, a Kossuth utca 5. szám alatt.

Marosvásárhely után Csíkszeredában folytatja előadó körútját a neves pszichiáter, ottani előadásának témája: önismeret párkapcsolataink tükrében. Az előadásra október 8-án, hétfőn 19 órától kerül sor a Szakszervezetek Művelődési Házában.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Hirdetés
2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
2026. március 13., péntek

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen

A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen
Hirdetés