Az étkezéssel is vigyázni kell a kánikulában

Nem történt idén nyáron ételmérgezés eddig Háromszéken, viszont az orvosok, szakemberek óvatosságra intenek a táplálkozásban. 

Bús Ildikó

2013. augusztus 07., 10:302013. augusztus 07., 10:30

2013. augusztus 07., 11:012013. augusztus 07., 11:01

Háromszéken a megelőző akciók miatt nincs ételmérgezés – mondta a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője, Sikó Barabási Sándor. Az igazgató elmondta, az ellenőrzések mellett állandó a felügyelet, és folyamatosan küldenek körlevelet a vendéglátóipari egységeknek is, hogy mire vigyázzanak. 

Enyhébb lefolyású gyomorfertőzésekkkel azonban sokan keresik fel a háziorvosi rendelőket – ezt már Seres Lúcia mondta. A háziorvos a higéniára, a kéz és élemiszer alapos megmosására az élelmiszerek helyek tárolására hívja fel a figyelmet, kihangsúlyozva, hogy ezzel máris kivédhetők a nyári idényben oly gyakori gyomorrontások, fertőzések, melyek ebben az időszakban veszélyeztetik az egészséget. Az orvos hozzátette: nemcsak gyerekek, felnőttek is felkeresik rendelőjét hasonló panaszokkal.

A sepsiszentgyörgyi Dr. Foglyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője, Pataki Annamária kifejtette: nem jelentkezett ételmérgezéses tünetekkel beteg a kórházba, viszont óvatosságra intette a lakosságot, hiszen kánikulában minden étel romlandóbb, és fokozottabban kell figyelni a tárolásra. „A napi legalább két liter szénsavmentes víz fogyasztása a felnőttek számára is nagyon fontos. Melegben kerüljük a teák, kávék és alkoholos italok fogyasztását” – hívja fel a figyelmet Kováts Gizella belgyógyász. Nyári napokon az étkezéseink inkább könnyű, gyümölcs- és zöldségalapúak legyenek – javasolja. Ajánlottak ilyenkor a hideg gyümölcslevesek, a nyers zöldségből készített saláták, a könnyű főzelékek vagy zöldséglevesek. A belgyógyász tiltólistát is megfogalmazott a veszélyes élelmiszerekről, erre került fel a majonéz és az édes tej is: „Soha ne használjunk majonézt az ételhez meleg, nyári napokon. Próbáljuk meg ételeinket, salátáinkat majonéz nélkül készíteni. A tejtermékek közül fogyaszthatjuk a savanyútej különböző változatait: szána, kefir, joghurt, és kerüljük a friss, édes tejet.” Az ételmérgezés tünetei hasonlóak lehetnek a gyomrrontás tüneteihez, így mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ha hasmenés, hányás, magas láz és hidegrázás jelentkezik – mondta az orvos.

Nagy Anna dietetikus szintén figyelmeztet: számos veszélyforrás van nyáron az étkezéssel kapcsolatosan, a szervezetet nem szabad túrterhelni, de arra is vigyázni kell, hogy mit és honnan vásárolunk meg az ételeink elkészítéséhez. „A higiéniai szabályok betartásával minimálisra csökkenthetjük a fertőzések veszélyét, így minden gyümölcsöt meg kell mosni fogyasztás előtt, de ugyanez érvényes a tojásra is. A hűtőszekrényben tárolt élelmiszereket is tisztán, elkülönítve tartsuk, az elkészített ételt pedig minél előbb tegyük be hűteni. A másik fontos dolog, hogy amit megeszünk, az könnyű legyen, sok folyadékot tartalmazzon, hiszen a melegben zsíros ételekkel, sültekkel terhelni a szervezetet rosszulléthez vezethet” – magyarázta a dietetikus.

Az orvosok, szakemberek azt is kiemelték: nyáron még nagyobb jelentősége van az alapvető higiéniai szabályok betartásának, így senki ne feledkezzen meg az alapos kézmosásról az ételek elkészítése során és elfogyasztása előtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés