Ákosról – koncert előtt, koncert után

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megosztotta a közönséget Ákos félszigetes koncertje, régi „nagy” rajongói közül egyesek úgy gondolják, hogy „ez nem az igazi Ákos”, mások éppen most szerettek bele, megint mások éppen nacionalistázzák a fórumokon. Az „igazi Ákos” szerint azonban fura olvasni, hogy ő már „nem az igazi Ákos”.

Szász Cs. Emese

2012. augusztus 29., 17:202012. augusztus 29., 17:20

2012. augusztus 29., 19:042012. augusztus 29., 19:04

Ákos fellépése a Félsziget legnagyobb dobásának számított a magyar közönség szempontjából, ő az a magyarországi előadó ugyanis, akit nem lehet minden évben Erdélyben látni, és a neve már jelent egyféle színvonalat.

Ötvenfokos sátorban, gyöngyöző homlokkal

Bár az előadó nem a sajtós beszélgetéseiről híres, vagy arról, hogy könnyen interjút ad, ezúttal úgy tűnik kivételt tett, s a szombat délutáni hangpróbája után beült „az ötven fokos sajtósátorban, s gyöngyöző homlokkal” (ő mondta így) válaszolgatott az újságírói kérdésekre. Rögtön azzal kezdte a beszélgetést, hogy elmondta: idefele úton a repülőn még nem tudta, hogy sajtótájékoztatót is kell tartania. Amúgy is azt gondolta, hogy ebben a mai internetes világban a sajtó tájékozódik a produkciójáról, s nem kell ő bemutassa azt. Úgyhogy, miután adott egy fricskát a szervezőknek, s egyet az újságíróknak is, belecsapott a „lecsóba”.

Szintirock – így fogalmazta meg a „régi-új” stílusát Ákos, a stílus bemutató turnéja pedig négyállomásos, s a négyből egyet mihozzánk hozott el a magyarországi előadó. „Egyet már elmosott az eső” – jegyezte meg nevetve Ákos. Majd sorolta, hogy idén már koncertezett a Volt Fesztiválon húszezer ember előtt, majd a Szigeten is a legsikeresebb napon, amikor negyvenötezer ember volt a fesztiválon. Ennek ellenére folyamatosan „lehúzza” a sajtó. Sőt azt várják, mikor tart már egy „rendes koncertet”.

Történt-e imázsváltás?

A sajtó rögtön az imázsváltásról faggatta a sztárt, aki egyébként szupermenes pólóban, sportcipőben és vastagkeretes szemüvegben jelent meg, rögtön a hangpróbája után. „Különös imázsváltást nem érzékelek, amit én csináltam az elmúlt huszonöt évben, az úgy érzem valamilyen szinten állandó. Egy jó dalnak csak a ruhája a hangszerelés, annak ellenére, hogy a közönség nagy része hangszerelésekre szegmentálja magát” – jegyezte meg Ákos, aki tudja, hogy az új műsora megosztja a közönséget. A névtelen kommentelők: „józsipista és angyalhaj79” folyamatosan azt mondják, hogy ez már nem a régi Ákos, de régen sem volt az igazi. „A kommentek lényege az, hogy amit csinálunk, az már nem az igazi Ákos. Fura ezt olvasni nekem mint igazi Ákosnak. A kommentelő azonban nem tudja, hogy az Ikon című lemezemről is ugyanezt mondták, mert az újra sokszor rosszul reagál a közönség, mert meglepődik, hogy az tényleg valami új, s haragszik” – tette hozzá Ákos, az igazi.

Ákos nem kutat „tévékompatibilis embereket”

A nyár folyamán felröppent a hír, hogy Ákos lesz a TV2 új tehetségkutató műsorának az egyik zsűritagja, az előadó azonban nem vállalta – természetesen ez is felmerült a sajtótájékoztatón. Az énekes bevallotta, hívták annak idején az X-Faktorba, most meg a The Voice-ba is, végül egyiket sem vállalta. „Jól esik az ilyesmi az ember hiúságának, ugyanakkor nem érzem úgy, hogy létjogosult lennék zsűrizni. Én nem a Voice (hang, angolul – szerk.) vagyok, nem azért hívtak ide a szervezők, mert én a hang vagyok. Inkább csak beszélek valamiről a saját kappan hangomon, de nem az a domináns, hogy az Ákos szépen énekel, hanem megnyilvánulok a dalaimon keresztül. Félek, hogy nem tudok semmit mondani annak az énekesnek, aki technikailag kiválóan énekel. Amúgy – szerintem ezek a tehetségkutatók nem tehetséget kutatnak, hanem tévékompatibilis embereket. A tehetség, az sokkal többrétegű. Ennek ellenére tehetséges emberek is kikerülnek ezekből a műsorokból, mint például Rúzsa Magdi, vagy Janicsák Veca, velük énekeltem is együtt” – magyarázza az énekes.

Nem ezt vártuk Ákostól?

Maga a koncert pedig tényleg megosztotta a közönséget: számomra is jobban fekszik az „akusztikus” Ákos, mint az elektronikus. 2007-ben a félszigetes Ákos-koncerten csak a színpadon húszan játszottak, a rockzenekar mellett egy tízfős vonóskar, valamint egy énekegyüttes is színpadra lépett. Az… akkor… ott… – bár csak félórát kaphattam belőle – közelebb állt a szívemhez. Illetve: Még közelebb. Akkoriban ugyanis épp ez a című album került terítékre. De ez is Ákos volt, és most is Ákos-dalok hangzottak.

Azonban nem mindenki gondolja ezt így: a Félsziget Facebook-oldalán van olyan is, aki egyenesen „szégyennek” nevezi ezt a koncertet, mert „nem ezt várta” Ákostól. Van aki MC Hawerhez hasonlította a magyarországi előadóművész tevékenységét. Vannak azonban ellenvélemények is: egy fiatalember csütörtökön még azt ecsetelte nekem, hogy látta már Ákost, és nem kíváncsi már rá. Ennek ellenére eljött a szombat esti koncertre, majd a végén elégedettséggel jegyezte meg, halad a korral az énekes. És „ő nem ezt várta” Ákostól, így kellemesen meglepődött.

Átöltöztette kedvenc slágereinket

Az biztos, Ákos „átöltöztette” kedvenc slágereinket, így szinte teljesen újként hat a Helló, vagy az Ölelj meg újra is. Van, aki szereti, van aki kritizálja az énekest, azt azonban el kell ismerni, profi show-t nyomott. A pirotechnikától, a kivetítésig, a lézershow-tól a klipbejátszásokig minden a helyén volt a koncerten. Ez persze nem újdonság Ákostól, akit sokan éppen azért kritizálnak, mert kevés a spontaneitás a koncertjein. Erről Ákos még a koncert előtt kifejtette véleményét a sajtónak. Szerinte egy színházi előadásban sincs túl sok spontaneitás, így ne várjuk az ő előadásaitól sem. Amúgy sem érti, miért lenne valami jobb, amit akkor talál ki a színpadon, annál, amit több hónapos munka során talál ki egy egész csapat.

A precizitása abban is látszik, hogy egy Ákos-koncert pontosan kezdődik. Ha 23 óra, akkor 23 óra – gondolja Ákos, és meg is kezdi a koncertjét akkor. Pletykák szerint még a N.O.H.A.-t is „ledobta” a színpadról, ők ugyanis vagy negyven perces késéssel álltak színpadra, s azt gondolták, majd tizenegy után folytatják a show-t. Ákos azonban – állítólag – azt mondta: vagy pontosan kezdi el koncertjét, vagy el sem kezdi.

Végszóként: érdemes tudni minden idők Félszigetének legnagyobb közönségét csábította a nagy színpad elé Ákos. Huszonnégyezer ember gyűlt be aznap a Félszigetre, talán éppen ennek is köszönheti a Félsziget, hogy idén rekordszámú látogatót tudhattak magukénak – 79 ezer embert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Víkendtelep: május végére tervezik az idénynyitót

Késik az idénykezdés a marosvásárhelyi Víkendtelepen: a medencék egyelőre üresek, a nagy játszótér karbantartás miatt zárva van, a csónakázó tisztítása pedig csak részben készült el. A hivatalos nyitást május végére tervezik.

Víkendtelep: május végére tervezik az idénynyitót
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Marosvásárhelyi kórházból szökött meg egy beteg, keresi a rendőrség

Eltűnt személyként keresi a Maros megyei rendőrség az 58 éves Gabor Viorelt, aki a pénteki nap folyamán elhagyta a Gheorghe Marinescu utcai kórházat Marosvásárhelyen.

Marosvásárhelyi kórházból szökött meg egy beteg, keresi a rendőrség
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. május 01., péntek

Indul a lomtalanítási kampány Marosvásárhelyen

Lomtalanítási és textilhulladék-gyűjtési kampány indul május elsején Marosvásárhelyen – újdonságként idén veszélyes hulladékok is leadhatók. Az akció egy hónapig tart, minden városrészen három napig lesznek elérhetők a gyűjtőpontok.

Indul a lomtalanítási kampány Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Soós Zoltán: feszesebb, spórolósabb időszakra rendezkedünk be

Nem kérdés, hogy spórolósabb év lesz az idei Marosvásárhelyen, kevesebb pénz jut a kulturális és sporttevékenységekre. Folytatják azonban az elkezdett beruházásokat, iskolák felújítását és bölcsődék építését. Készenléti hitel megnyitására is készülnek.

Soós Zoltán: feszesebb, spórolósabb időszakra rendezkedünk be
2026. április 30., csütörtök

Elégedettek az első „bő” hónappal a marosvásárhelyi repülőtérnél

Erősebb volt a kezdés, mint vártuk – írják a marosvásárhelyi repülőtér közösség oldalán egy hónappal azután, hogy új menetrenddel, tíz célállomással bővítettek.

Elégedettek az első „bő” hónappal a marosvásárhelyi repülőtérnél
2026. április 30., csütörtök

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben

Szaporodott a marosvásárhelyi állatkert állománya az elmúlt hetekben, több kis állat is megszületett. Május elsején, pénteken is meg lehet nézni ezeket.

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben
Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben
2026. április 30., csütörtök

Bébibumm a marosvásárhelyi állatkertben

Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Zöld utat és 43 millió lejt kapott az új híd Marosvásárhelyen

Marosvásárhely 43 millió lejt kap az Anghel Saligny programból egy új Maros-híd megépítésére – a csütörtöki tanácsülésen elfogadták a beruházáshoz szükséges határozatokat. A városnak valamivel több mint 24 millió lejes önrészt kell biztosítania.

Zöld utat és 43 millió lejt kapott az új híd Marosvásárhelyen
2026. április 30., csütörtök

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban

Háztartási melléképület gyulladt ki Makfalván szerdán este, egy ember megsérült, egy állat pedig elpusztult.

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban
Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban
2026. április 30., csütörtök

Bennégett egy ló a kigyulladt istállóban

2026. április 29., szerda

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó

Felborult és lesodródott az útról egy személyautó csütörtök délután Szásznádas közelében. A balesetben két felnőtt és két gyerek sérült meg.

Két gyerek is megsérült, miután fejre állt egy autó
Hirdetés