Az elmúlt 22 év során kollégái közreműködésével dr. Domján László csaknem 250 ezer embernek tanította meg az agykontrollt, nemcsak hazájában, de Európa több országában és az Egyesült Államokban is. Erdélyben először beszél erről a Nyitott Akadémia előadássorozat keretében.
2012. április 25., 15:372012. április 25., 15:37
2012. április 25., 16:562012. április 25., 16:56
Májusban ismét jelentkezik a közkedvelt Nyitott Akadémia sorozat, amelynek keretében neves magyar gondolkodók és lélektani szakemberek lépnek fel többek közt Marosvásárhelyen is. Ezúttal a Magyarországon óriási népszerűségnek örvendő dr. Domján László érkezik hozzánk, aki agykontroll-oktatóként a világ számos országában járt és tanított már, de nálunk most fog először előadást tartani. Egyből három városban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön.
Domján belgyógyász, reumatológus, az orvostudomány kandidátusa. Az 1980-as évek végén svájci utazása során ismerkedett meg az agykontroll nevű világhírű elmefejlesztő és problémamegoldó módszerrel. Amit megtapasztalt, az teljesen lenyűgözte, ezért 1990-ben Magyarországon is elindította az első tanfolyamot, s azóta kollégái közreműködésével csaknem 250 ezer embernek tanította meg az agykontrollt, nemcsak hazájában, de Európa több országában és az Egyesült Államokban is.
Helyszínek, időpontok
Marosvásárhely: május 15., 19 óra, Maros Művészegyüttes előadóterme
Csíkszereda: május 16., 19 óra, Szakszervezetek Művelődési Háza
Sepsiszentgyörgy: május 17., 19 óra, Szakszervezetek Művelődési Ház
„De mi mindenre használható ez a módszer – s főleg: hogyan? Az úgynevezett alfa állapotban, amelynek elérésére az agykontroll törekszik, elménk sokkal több figyelmet és erőt tud összpontosítani céljaink elérése érdekében, aminek eredményeként hatékonyságunk többszörösére nő. Egy, már kialakult betegség esetén például óriási energiákat tudunk megmozgatni gyógyulásunkért. A sok ezer beszámoló tanúsága szerint agykontrollal nemcsak általános testi-lelki állapotunk javítható, de tudattalanunk végtelen erőforrásainak segítségével olyan problémákra is megoldást találhatunk, amelyeket addig akár megoldhatatlannak hittünk. Látszólag „csodák” történnek – ám ezek valójában nem csodák, hanem reális lehetőségek, amelyeket elménk „bölcsebbik” tartománya képes észrevenni és valóra váltani” – tudjuk meg a Nyitott Akadémia szerkesztőségünkbe is eljuttatott sajtóközleményéből. Az Elménk teremtő ereje című előadást Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is előadja az agykontroll-kutató, hogy megtudjuk, mi mindenre vagyunk képesek elménk teremtő erejének segítségével.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
szóljon hozzá!