Adventi szeretetmorzsa

Adventi szeretetmorzsát tartanak csíkszeredai civil szervezetek pénteken 16-18 óra között a város karácsonyfája körül, ahol kellemes zenével, zsíros kenyérrel és forró teával várják az érdeklődőket.

Péter Beáta

2013. december 19., 19:322013. december 19., 19:32

„Rajtunk is múlik, hogy a karácsonyra való készülődés milyen mértékben lesz a szorgos bevásárlás, takarítás, ajándékvásárlás időszaka, és mennyire sikerül megtalálnunk az alkalmat és a belső ráhangolódást az elcsendesedésre, az egymásra való figyelésre. A szervezők nagy része szociális-karitatív tevékenységet folytat a hétköznapokban, így tudják, hogy egy szelet kenyérrel nem lehet a rászorulókon igazából segíteni. Ennek ellenére hisszük azt, hogy ha megállunk néhány percre, és forró teát kortyolgatva körülnézünk, váltunk néhány szót rég nem látott ismerőssel vagy akár idegennel is, akkor már kölcsönöztünk egy adventi színárnyalatot a napunknak, és talán további lelki készülődésre is ösztönzést érzünk majd magunkban” – írják a szervezők. 

A rendezvényre érkezik meg Csíkszeredába Betlehemből a Születés Temploma örökmécseséről meggyújtott láng. A Betlehemi Békelángot 1986 óta a cserkészek hozzák el minden év decemberében Bécsbe és onnan szerte Európába, hogy karácsonykor minél több család otthonában ott éghessen a szeretet lángja. Idén az Adventi szeretetmorzsa keretén belül is át lehet venni, gyertyákon és a szívekben haza lehet vinni a Betlehemi Békelángot. Az érdeklődőket kérik, vigyenek magukkal gyertyát, mécsest.

Szervezők: Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Csibész Alapítvány, Csíki Anyák Egyesülete, Csíki Apák, Anyák és Apróságok Krisztusi Közössége, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Fokoláre-mozgalom, Gyulafehérvári Caritas, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Néri Szent Fülöp Egyesület, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Szent György Lovagrend, Szent Tamás Alapítvány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.

Kolbászkészítés: ahány ház, annyi szokás – videó
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés