
Fotó: Iochom Zsolt
Talán én vagyok a legjobb felszolgáló a városban – mondta magáról nevetve. Amikor az éneklésre terelődik a szó, nagyon közvetlenül és őszintén mesél. A csíkszeredai János Kinga második helyezést ért el az Erdély Hangja tehetségkutató versenyen. Vele beszélgettünk.
2011. december 28., 18:132011. december 28., 18:13
2011. december 28., 19:122011. december 28., 19:12
„Ami az éneklést illeti, biztos, hogy mindenki ezt mondja, de én is ezt kell mondjam, hogy amióta az eszemet tudom, énekelgetek. És nem is készültem én olyan nagyon zeneiskolába, a kórustanárnőm figyelt fel rám, és valamikor hatodik osztályban berángattak a zenesuliba. Szeretek énekelni, gyakorlok, amikor gyakorlok, ennek nincs olyan nagy története. Hatodikoson úgy énekeltem, mint egy húsz éves, olyan hangszínnel és olyan erővel, és valahogy mindig elég volt. Pedig nem készültem, nem gyakoroltam és hát nem is fejlődtem. A tudatosság hiánya miatt nem lett belőlem soha jó énekes, ettől függetlenül élvezem és szeretem” – mesélte Kinga egy csésze kávé mellett. Miközben rágyújtott, még hozzátette, hogy bár sokan azt gondolhatják, nem a sok elszívott cigi miatt van mély hangja, négy éves korában is ilyen volt.
Kinga kisebb-nagyobb megszakításokkal 12 éven keresztül volt a Role zenekar tagja, az elmúlt évben pedig négy hónapig a Party Cover Bandben énekelt. „Nevetnem kell, amikor azt hallom, hogy hát a tapasztalatom. Milyen tapasztalatom? Igaz, hogy 12 évig a Role-ban voltam, de ott csak fuvolázgattam, vagy vokálban énekeltem. Négy hónap volt, amikor a Party Cover Bandben frontembernek kellett lennem, ki kellett állni, el kellett adni magam. Ez a nagy tapasztalatom” – mondja nevetve.
Barátai, ismerősei évek óta kérdezgetik, hogy miért nem indul ezen vagy azon a tehetségkutató versenyen, de ez idáig mindig csak legyintett rájuk, azzal érvelvén, hogy nem lát túl nagy fantáziát bennük, hogy kiöregedett ő már az ilyesmiből, vagy éppen nem tartotta magát annyira tehetségesnek, hogy tíz-húsz emberrel szemben megmérettesse magát. A 2011-es Erdély Hangja tehetségkutatóra is az egyik barátnője nevezte be.
„Húsz éves korom óta hallom azt, hogy menjél Megasztárba, X-Faktorba, ide, oda, most meg úgy voltam vele, hogy mi bajom lehet? Ez a szakma, amiben most dolgozom, eléggé nem kompatibilis azzal, hogy az ember gyakoroljon, ötig dolgoztam és tízkor volt a casting, így félig kómás állapotban értem oda. Elsőre egy népdalos beütésű dalt énekeltem. Egyszerűen jól választottam szerintem, akkor is, és az egész verseny alatt. Emészthető dalokat vittem, könnyű volt. Szerintem másnak sem lett volna nehéz, és átlovagoltam így három elődöntőn. Már a második fordulónál néztem, hogy talán nem kellene továbbjussak. De az emberek, a közönség, a barátaim, a párom annyira biztattak, hogy volt egy pillanat, amikor én is elhittem, hogy hűha... Igazából úgy voltam vele, hogy ha már ott vagyok, csinálom, de ha nem jön össze, akkor sincs semmi baj vele” – emlékezett vissza.
Azt, hogy első lesz, egy percig sem gondolta, mivel úgy véli, nem fektetett bele annyi energiát, amennyit a többi döntős. „Különböző fórumokon nagy a felháborodás, hogy Blanka lett az első és miért nem én, ez úgy hízelgő, de csak kicsiben, mert az a lány megérdemelte, hogy megnyerje. Ő egy csomót gyakorol, nem kevés pénzt fektet az énektanárba, a döntőben meg hibátlan volt. Amit ő a döntőben csinált... le az összes kalappal, messze vert mindenkit. Én gyakorlatilag belesültem a döntőben a dalba. Igaz, jópofán kezeltem, de éppen azért, mert nem volt annyira fontos. Körülbelül erre kellett ezt a 32 évet betöltenem, mert ha ezelőtt tíz évvel megyek el egy tehetségkutatóra, és így járok, akkor én is zokogva rohanok ki. A szívem szakadt meg egyébként attól, ami a színpad mögött történt, hogy ott volt az a sok fiatal lány, és sírtak, zokogtak, és azt sem tudtam, hogy mit csináljak velük. Én voltam az idős, aki nem tudtam megértetni velük, hogy nincs vége a világnak, és nem kevesebbek ettől.”
Kinga, mint mesélte, nem szeretne több tehetségkutatón részt venni, bár az Erdély Hangja 2011-es vetélkedője során végig jól érezte magát, és számos olyan élményben volt része, amelyeket nem adna semmiért, még két első helyezésért sem. Nagy álma viszont, hogy egy zenekarban énekeljen. És ez megvalósulni látszik, hiszen a verseny után rögtön három különböző stílusú zenekarba hívták énekelni. „Egy jazz, egy rock és egy blues-os dologról van szó. És ez jó dolog, egyrészt azért, mert nem lettem beskatulyázva, másrészt pedig ez az én igazi díjam, hogy válogathatok. Kipróbálom magam, és remélem, hogy megtalálom, hol a helyem. Szeretném, ha egy zenekarhoz kellene az életemet igazítsam!”
Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.
Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
szóljon hozzá!