A vérükben van a rockzene

– A Fading Circles két korábbi zenekarod folytatásaként jött létre tíz évvel ezelőtt. Az évek során történt-e változás a zenekar összetételében?

– Kezdetben négyen voltunk, a negyedik taggal – aki már nincs a zenekarban – voltunk az alapemberek, aztán őt a sors egész távolra sodorta, így abbamaradt az együttműködésünk. Eleinte furcsa volt, mert a hangzásunkban sokat számított az, hogy két gitár szólalt meg, de próbáltuk ezt a javunkra fordítani, másként megközelíteni a dolgokat, úgy érezzük, hogy feszesebben szólunk, mindenki jobban megtalálta a helyét, mindenki 120 százalékot kell nyújtson, hogy megszólaljon a banda, és így utólag azt kell mondjuk, hogy jót tett ez a kényszerhelyzet. Az első két év alatt sok változáson ment keresztül a felállásunk, cserélődött a dobos, a basszusgitáros, de egymásra találtunk... Most eszünk ágában sincs más gitárost keresni, úgy érezzük, hogy ez a hármas felállás jó. (György Csongor – dob, Nagy Hunor – basszusgitár, Csiszér István – ének, gitár).

– Stílusban változtatok-e?

– Részben változtunk, de ezt nehéz megítélni. Az emberek szeretik a skatulyákat. Könnyebb megvásárolni valamit, ha bizonyos műanyag dobozba van betéve, ezért minket elsősorban a progresszívebb metál zenéhez szoktak sorolni, amiben részben van igazság. Nyilván a rockzene a vérünkben van, ezt nem akarjuk feladni, inkább arra törekszünk, hogy kerek nóták szülessenek. Próbálunk inkább a hallgató szemszögéből is tekinteni a zenekarra, ez az újabb tendencia, tehát az újabb szerzeményeink egy kicsit finomabbak úgymond, de pont ettől lesznek keményebbek. De ez már a jövő. Röviden talán olyan típusú rockzene, amely a hallgató részéről inkább nyitottságot igényel, és van mondanivalója, tehát kicsit mélyre kell ásson, aki meg akar ismerkedni vele. A szövegek angolul vannak, ez is lehet nehézség, de többnyire azt vettük részre, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik kedvelik ezt a fajta zenét.

– Csíkszeredában mennyire ismernek?

– Nehéz helyzetünk van olyan szempontból, hogy itt a városban elég rég léptünk fel, az egyik Dob-ban fesztiválon Tivadaréknak (Role szerk. megj.) köszönhetően belefértünk a fesztiválba, igaz, kicsit ilyen hangszerbemutató jellege volt a fellépésnek. Itt a városban az utóbbi időben nem találtunk olyan helyszínt, már csak a minőség miatt is, ahol érdemes lenne koncertet szervezni, meg anyagilag is megerőltető és rizikós egy ilyen kezdeményezés, másrészt a munkánk miatt is nehéz egyeztetni sok mindent. Sokszor kényelmesebb máshol fellépni, ahol a civil oldalunkat kevésbé ismerik, mert például én is tanárként dolgozom, és nehéz a kettőt összefértetni. Habár azért azt vettük észre, hogy nyitottak az ifjak is, nem volt ebből soha problémánk. Tervezgetünk, szeretnénk majd egy lemezbemutatót tartani itt a városban, de ez egyelőre terv.

– Gyakran léptek fel viszont Székelyudvarhelyen.

– Van Udvarhelyen egy nagyon jó klub, a Thunder Rock Klub, profi hozzáállása van Zotyónak, aki ezt a klubot működteti, és aki az utóbbi időben egész nagy neveket tudott meghívni, ami nagy ritkaság országszinten is. Ezeknek a zenéknek ilyen klubokban lenne a helyük, mert inkább rétegközönségnek szólnak. Azon kívül egész jó hangzást lehet kihozni azokból a koncertekből, közönség is akad, van egy törzsvendégsereg, és mindig jó érzés ilyen helyen játszani. A legutóbbi számunkra egyik legfontosabb fellépésünk is ott volt a tavaly, amikor is a volt Judas Priest énekese játszott, és mi lehettünk az előzenekara. Ez nagy élmény volt, és közönség szempontjából is fontos, mert ilyenkor sok ember gyűl össze. Szeretjük ezt a helyet. A közeljövőben Kolozsváron leszünk, május 12-én lesz egy klubkoncertünk, erre készülünk, illetve ezzel a most elkészült klipünkkel próbálunk egy-két kört futni, aztán meglátjuk,hogy megbotlunk-e útközben, de optimisták vagyunk.

– Két albumotok is van, a második, a Cyber Whirlwind című tavaly év végén jelent meg. Időszerű volt egy klippel előrukkolni?

– Az emberek többsége zenehallgatóból zenenézővé vált, így itt volt az ideje egy ilyesminek, hogy elkészüljön. Persze általában egy klip anyagilag hatalmas befektetést jelent. Nem tudtuk volna a sok stúdióköltség után finanszírozni, ez egy teljesen szerencsés történet. Egy izraeli művész, Gilad Ratman, – aki modern vizuális művészetekkel foglalkozik és a tel-avivi egyetemen tanít – szeretett volna egy művészfilmet készíteni. Ez arról szól, hogy néhány zenekar megérkezik valahol a szabadba a tett helyszínére, cipelve a cuccaikat, ott ásnak egy nagy gödröt, elássák az erősítőket, majd betemetik és úgy játszanak. Ezt egyszer elmondta mint ötletet. Az ember nagyon sok ilyennel találkozik, hogy gyertek csináljuk meg ezt vagy azt, mi mindig mondjuk, hogy persze, tudjuk, hogy nem lesz belőle semmi, általában csak szavak, szavak... Akkor lepődtünk meg és éreztük, hogy komollyá fog válni ez a dolog, amikor felhívott, hogy itt van az országban és eljönne meghallgatni bennünket. El is jött, meghallgatott, egymásra találtunk néhány sör társaságában, elmesélte a terveit. Két éve történt az első találkozás. A múlt nyáron sikerült az egészet nyélbe ütni, mert ő is egy profi stábot kellett összeszedjen. Egy olyan romániai céget kért fel, amelyik nyugati filmeseknek szokott segíteni. Kimentünk kempingezni három napot, sátorban 50 C fok, kint 40, de jól telt. Kicsit beleláthattunk, hogy mit jelent ez a része a munkának. Mostanra készült el, mert ebben a projektben összesen öt zenekar vett részt. Cserében, hogy részt veszünk a filmjében, készített a zenekaroknak egy-egy klipet, gyakorlatilag ez volt a fizetség. Valamikor a film is meg fog jelenni, konkrét időpontot nem tudunk. A klipek hivatalos megjelenése április 23. A filmet még mi sem láttuk, csak annyit tudunk, hogy készül és főleg kiállításokon fogja bemutatni. Ha valaki rákeres Gilad filmjeire és megnézi, elsőre nagyot fog csodálkozni, mivel nagyon szabad felfogású, modern, cseppet sem konzervatív figura.

– Mesélj a forgatásról!

– Giurgiu megyében zajlott, Bukarest és Giurgiu között találtak egy olyan helyszínt, amely megfelelt a rendező elképzeléseinek: szüksége volt patakra, egy kis dombra, sík területre és hogy a műút is közel legyen, mert amíg a cuccokat kihordozzák, az is pénzigényes. Eredetileg úgy volt a terv, hogy valahol Iași környékén fogja megvalósítani, végül ez lett a helyszín. A klipben szereplő tehenek meg a pásztornéni is Giurgiu megyeiek, ők is spontán módon, de részt vettek a forgatásban. Gilad többnyire erdélyi zenekarokat keresett meg. Volt Iași-ból egy banda, volt egy aradi, egy kolozsvári, egy gyulafehérvári rockzenekar. Úgymond, mi voltunk a leglágyabb hangzásúak, kicsit ki is lógtunk a sorból. Lehet, hogy a filmben fog majd ez érződni, de mivel nem láttuk, nem tudjuk, mi lesz a végeredmény. Még mi sem fogtuk fel, hogy mi volt ez.

Érdekes volt látni, hogy mit jelent, amikor valaki megengedheti magának, hogy valamit álmodik és azt megvalósíthatja. Giladra gondolok, aki az egészet szervezte és összehozta, elképzelte, kitartott mellette, felvette a maga kölcsöneit, hogy ezt meg tudja valósítani. El is jött, azt is ki kell mondani, hogy nincs túl jó hírneve országunknak a világban, de ő vállalta, hogy eljön ide, itteni csapattal dolgozik. Jó volt látni ezt a pozitív hozzáállást, ahogy küzdött. Amikor elfáradtunk, le voltunk törve, akkor felpártolt, telepumpált energiával. Ez számunkra furcsa, mert itt mindenki várja, hogy valami történjen és kevesebbet teszünk érte.

– Miért épp a The Straight Way című dalotokra esett a választás a klipkészítésnél?

– Elküldtük az új lemezünket, arról volt három javaslatunk, hogy melyik dalt választanánk mi, aztán úgy döntöttünk, hogy ez lesz, mivel ez volt a legjobb ennek a célnak. Volt még egy közös dal is, amit az öt zenekar együtt játszott, egy izraeli gitáros szerzeménye, azt is felvettük egy éjjeli forgatásnál, egy közös jammelés volt, arról sem tudjuk,  hogy milyen lett a végeredmény. A felvétel elég kaotikus volt, közben elkezdett zuhogni, villámlani és minden közbejött, ami nem kellett volna.

– Hogyan tekintesz vissza az elmúlt tíz évre?

– Lényeges volt, hogy kialakult a jelenlegi felállásunk. Lehet, hogy könnyű dolognak tűnik, hogy megalakul egy zenekar. De az igazi megalakulás egy nagyon nehéz, hosszú folyamat, az emberek közötti kémia kell működjön, különben nem fog megszólalni soha egy zenekar sem. Fontos volt annak idején az egyik Médiabefutón elért eredményünk, amelynek köszönhetően részt vehettünk Budapesten egy másik vetélkedőn, amit meg is nyertünk. Mind a kettő járt valamilyen szinten anyagi elismeréssel is, és egy kicsit megnyitotta a kapukat, tehát több helyen léphettünk fel. Ami aztán abbamaradt. Például Tusványoson is felléphettünk akkoriban, ami szinte elképzelhetetlen most. Többször voltunk a Félszigeten, a tavaly nyáron utoljára, az első Monsters of Transylvanian. Ezen a budapesti vetélkedőn a Duna Televízió két felvételt is készített rólunk, amelyeket többször lejátszottak. Legfontosabbak számunkra mégis a stúdiófelvételek, amelyekkel sokat dolgoztunk. Nagyon örülünk, hogy sikerült kihozni az újabbat. Nyilván nehéz ezt promoválni, ez hivatalosan a budapesti Metal Hammer gondozásában jelent meg, Magyarországon könnyebben beszerezhető, itthon csak rajtunk keresztül, meg hát az emberek manapság kevésbé vásárolnak CD-ket, inkább letöltögetik innen-onnan, aminek a hatása megvan, nemcsak ránk nézve. Igazi élő rockzenét felvenni nagyon nehéz dolog, ezért nagyon sokan inkább a gépeket részesítik előnyben, mert gyorsabban megy és tökéletesebbek. Ezzel már annyira átnevelték a hallgatóságot, hogy mindenki ehhez van szokva. Sajnos kezd kifordulni magából az egész, de hiszünk abban, hogy az élő zenének meglesz még a helye a világban és meg is van!