A gyergyóiakban is van X-Faktor

Ezt bizonyította az X-Faktor tehetségkutató showműsor színpadán feltűnő két 21 éves srác, a borzonti Baricz Gergő és a gyergyószentmiklósi Bagossy Norbert. Kalandos stoppolással értek a tehetségkutatóra, ahol mindkettő megkapta a négyes mentorcsapat „igenjét”. A két ifjú tehetséget interneten faggattuk a műsorral kapcsolatos élményeikről.

Csata Beáta

2011. október 06., 21:032011. október 06., 21:03

2011. október 08., 13:172011. október 08., 13:17

A két fiú együtt, viszont külön produkcióval jelentkezett, ám a műsor során sajnos, elváltak útjaik, ugyanis Norbi a legjobb ötvenbe igen, de a legjobb 24-be már nem került be. Gergő barátja nélkül folytatja a versenyt a legjobb 24 énekes közt a Mentorok házában, a 25 év alatti fiúk csapatában indul a szombati műsorban.

Elsőként Norbi jelent meg az X-Faktor színpadán, a Vad Fruttik dalával, amivel megosztotta a zsűritagokat, hisz Keresztes Ildikó vívódott, miként döntsön, Malek Miklós pedig igenért könyörgött Gesztinek. Norbi a legjobb ötvenbe bekerült, viszont a 24-ig már nem jutott el. A gyergyói énekes évek óta zenekarával lép fel kocsmákban és nagyobb rendezvényekkor, emellett táncot tanít Marosvásárhelyen. Arról kérdeztük, hogy jutott el a versenyre, és milyen élményekkel lett gazdagabb.:

– Tudjuk, hogy együttesben énekelsz, és már jó párszor színpadon is láthatott téged az itthoni közönség. Honnan ered az éneklés, már gyerekkorodban is szerettél dúdolgatni, vagy egy élethelyzet hozta ki belőled?

Gyerekkoromban is énekelgettem, de nem gondoltam arra, hogy valaha is ezzel fogok foglalkozni, csak egyszerűen dúdolgattam. Aztán György László gitáresteket kezdett tartani a Salamon Ernő Gimnáziumban, ahová el kezdtem én is járni. Akkor kezdett el érdekelni jobban a zene, és fogtam neki gitározni meg énekelni is.

– Mit csinálsz hétköznapjaidban?

Hétköznapokban is énekelek, elég sokat kell gyakorolnom. Táncot tanítok Marosvásárhelyen, úgyhogy sokat ingázok. Amikor meleg van, akkor sokat úszom, amennyire csak kitelik az időmből. Télen pedig hódeszkázom. Egyiket sem csinálom profi szinten, de jó kikapcsolódás.

– Milyen érzés volt állni a színpadon? Mennyire vagy megelégedve az első produkcióval?

Sokszor álltam már színpadon kisebb-nagyobb közönség előtt, de az X-Faktor színpadán nagyon ijesztő volt. Amikor én koncertet adok, akkor az emberek általában értem jönnek oda, most viszont én mentem a zsűri miatt, megfordult a kocka. Igazából meg vagyok elégedve a produkciómmal, az eleje nehezen indult, vannak bakik benne, de a vége szerintem jó lett.

Milyenek voltak szerinted a mentorok? Szigorúak? Egyetértettél Keresztes Ildikóval az első produkciódnál?

Szerintem a zsűrinek tetszett, értékelték azt is, hogy be mertem vállalni egy ilyen alternatív számot is. Keresztes Ildikóval nem értek egyet, szerintem, amit mondott, azt nem rám értette, hanem inkább a dal nem tetszett neki, és hát ez nem egy ismert, világsikerű dal volt.

Jobb volt, hogy ketten indultatok Gergővel?

Nagyon jó volt, hogy Gergővel ketten vágtunk neki az útnak. Nehéz lett volna végigcsinálni egyedül az egészet. Így ott voltunk egymásnak, bármi is legyen.

– Hallottam, kalandosan érkeztetek Budapestre, elmeséled?

Igen, kalandos utunk volt. A stoppolás Kolozsvártól Budapestre időnként könnyen, máskor pedig nehezebben ment. Az igazán érdekes része azután történt, hogy leraktak az autópályán, valahol Budatétény mellett. Gergőnek volt GPS a mobil telefonján, és azon próbáltuk megkeresni a Budatétény vasútállomást, azt terveztük, hogy majd vonattal megyünk az RTL Klub székházáig. A GPS egyenesen egy erdőbe akart vezetni, de mi inkább az erdő mellett levő építkezésen szerettük volna folytatni utunkat. Átmásztunk egy kerítésen, majd haladtunk előre, amíg Gergő észrevett egy felénk tartó kutyát. Elröhögtük, ha megkerget, akkor futhatunk laptoppal, gitárral a kezünkben. Így végül mégiscsak bekeveredtünk az erdőbe. Valahogy átgázoltunk a bokrokon, fákon majd egy tisztásra értünk ki, a GPS szerint át kellett másznunk egy óriási kőfalon, hát átmásztunk, és ott volt a vasútállomás. Aztán észbe kaptunk, rájöttünk, hogy az RTL Klub székháza pontosan az állomás mellett van, úgyhogy célba is értünk.

– Mit szólnak a szüleid ahhoz, hogy énekelsz?

A családom, ahogyan csak tud, támogat, mellettem állnak és segítenek. Nagyon jó érzés, hogy másnak is tetszik az, amit csinálok. Van, amiből erőt nyerjek a későbbiekben.

Baricz Gergő borzonti származását már az első adás óta felvállalta, Gyergyószentmiklós megemlítése után gyorsan kijavította szülőföldje nevét. Amint megtudtuk tőle, Kolozsváron egyetemista, informatikát tanul, amiért nem rajong túlságosan. Elmondta: már régóta énekel, több helyen ismerhette meg az itthoni közönség. Kérdéseinkre készségesen válaszolt.

A Cris Isaak Wicked Game című dala után – amit gitárkíséretében adott elő – mind a négy mentor pozitív véleménnyel illette a borzonti srácot. Többször is kihangsúlyozták székelységét, megemlítve, hogy egy messziről jövő érzékenységet, őserőt varázsolt a színpadra melankolikus dalával, közben gitárjába kapaszkodva.

– Szerinted miért látták benned az első pillanattól kezdve az érzékenységet?

A mi vidékünkön a kollektív öntudatban megőriztek egy bizonyos fajta melankóliát. Másrészről elég elszántak a székelyek. Ez az elszántság szerintem lerítt az arcomról az első fellépésem során. De visszahallgatva magam, a legegyszerűbb válasz az, hogy az akcentusom miatt tűnt fel nekik a székely mivoltom.

– Milyen érzés volt először ott állni és énekelni a színpadon?

Mivel elég kalandos volt az érkezésünk, stoppolással, gyaloglással vegyítve, tisztára úgy éreztem, mint egy zarándoklaton. Elzarándokoltam egészen idáig, elég elszántan vágtam neki, mert az út is megerősített ebben. Habár az első pillanatokban nem kaptam levegőt, a végére már teljesen kizártam magamból a félelmet.

Nemcsak Gergő maradt levegő nélkül az első produkciója alatt, hanem Keresztes Ildikó is, aki elmondása szerint, az első percekben nem kapott levegőt, annyira tetszett neki a produkció.

– Melyikőtök ötlete volt, hogy jelentkezzetek az X-Faktorban?

Igazából külön döntöttük el, csak később egyeztettük a szándékunkat

– Pár dolgot rólad: a műsor előtt mivel töltötted a hétköznapjaidat?

Egyetemista lennék, ha szeretném a szakmát, amit választottam, de nem szeretem. Így pont kapóra jött az X-Faktor, ahol tényleg azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek, a zenével.

– Honnan jön a zene? Mióta foglalkozol vele?

Szívből jön. Már kiskorom óta foglalkozom vele. Azt hiszem, 15 éves korom óta gitározok, de csak ilyen tábortűzi gitáros vagyok.

– Mit jelent a zene az életedben?

Legfőképpen biztonságot. Mondhatnám, hogy az életemet, de azt már olyan sokan mondták, hogy közhely lenne.

– Hol voltak fellépéseid itthon, a műsor előtt?

Eleinte a Kárpátikumban, majd a Livingroom következett, de Kolozsváron sem hagytam abba a zenélést, játszottam a Bulgakovban is.

– Biztosan sokan kerestek fel, amióta megjelentél az X-Faktor színpadán, milyen érzés?

Legbelül nem érzem a különbséget, örülök neki, de nem érzem, hogy változtatna bármin is.

– Milyen Norbi nélkül folytatni a versenyt?

Most épp Norbiért is itt vagyok. Mert ha nekem összejönne, az neki is jót jelenthetne. De azért mégis jobb lett volna, ha együtt mehettünk volna tovább.

– Barátkoztál már össze jobban valakivel a „táborból”?

Igen, egy kárpátaljai sráccal. Még van itt egy rocker barátom is, szóval feltalálom magam.

Norbi nem folytathatja a versenyt, de bebizonyította, hogy helye van az énekesek közt, hisz az első ötven közé bejutott. A gyergyóiakkal együtt drukkolhat barátjának. Az itthoniak pedig azért szurkolhatnak a borzonti fiúnak, hogy jusson tovább a Mentorok házából, és szerepeljen az X-Faktor 2011 tizenkét legjobbja között.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluban, a család és a helyi közösség segítséget kér a megtalálásához.

Eltűnt egy 63 éves férfi Gyergyóalfaluból, segítséget kérnek a megtalálásához
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson

Hivatalosan is megkezdődött Gyergyószentmiklóson a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa 2026-os évadának nyitánya.

Megnyitották a Bázis ifjúsági központot Gyergyószentmiklóson
2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
Hirdetés